A Miskolci Egyetem politológusai szerint komoly kihívást jelenthet a Tisza 2026-ban

Megosztás

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete értékelte a választási eredményeket szerdán az Erzsébet téri MAB székházban. Az eseményen részt vett Csizmadia Ervin, Zárug Péter Farkas, Fazekas Csaba és Fekete Sándor.

„Tiszán innen, választásokon túl” – ez volt a címe annak a kerekasztal-beszélgetésnek, aminek a fókuszában a múlt vasárnapi EP- és önkormányzati választás állt. Mára hagyománnyá vált, hogy az egyetemi intézet szakemberei kielemzik az eredményeket, válaszokat keresnek az egyes pártok jobb vagy rosszabb szereplésére, tendenciákat vizsgálnak, lehetséges forgatókönyveket állítanak fel, és mindezt nemzetközi kontextusba helyezik – számolt be az eseményről a Minap.hu

Csizmadia Ervin egyetemi docens, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója leszögezte: a mostani eredmény átrajzolhatja a magyar politikát, ennek első lépése történt meg most.

Fazekas Csaba történész, egyetemi docens ugyanakkor „meglepőnek” nevezte a Tisza párt „nagyon magas támogatottságát”, az ellenzéki pártok visszaszorulását, illetve annak mértékét.

– Kíváncsi vagyok, mi fog ebből újraépülni mind az ellenzéki, mind a kormányzati oldalon, ahol szintén újratervezés szükséges – mondta, hozzátéve azonban azt is, hogy „a rendszer még áll”, véleménye szerint 2026-ig nem is lesznek nagy változások.

Zárug Péter Farkas politikai elemző, egyetemi adjunktus számára inkább az volt „teljesen megdöbbentő” – és egyben jelzés is, hogy a kormánypártnál „komoly rendszerzavar” lehet –, hogy Szentkirályi Alexandra főpolgármester-aspiráns az utolsó pillanatban visszalépett.

– Ez a fajta és ilyen magas szintű kockázatvállalás ritka volt eddig a Fidesz oldalán. Kapkodva, a maximálison túlmutató kockázatot még nem vállaltak. Márpedig ha ilyet tesz egy politikai szereplő, az azt jelenti, hogy nagyon sarokba van szorítva – vélekedett.

A Tisza párt a várakozásokat is felülmúló eredményt ért el. Tegnap mi is részletesen elemeztük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adatokat, amikből az látszott, hogy Tiszaújvárosban fölényes győzelmet aratott Magyar Péter pártja és Kazincbarcikán is legyőzték a Fideszt. Miskolcon ugyan nem előzték meg a kormánypártokat, de nagyon szoros eredmény született. A szakemberek abban egyetértettek, hogy a meglepően jó eredmény ellenére még hosszú út áll Magyar Péter előtt.

Csizmadia Ervin szerint nagy kérdés persze, mi következik ez után. Meg tud-e kapaszkodni Magyar Péter? Vagy Bulgáriát követjük, ahol a sokadik előrehozott választást tartják pár év alatt?

Fazekas Csaba szerint is „hosszú menetelés” jön most. Azon túl, hogy Magyar Péter becsatornázta az elégedetlenséget, mikor jön elő a tartalommal? Mi lesz, ha koalícióra kényszerül? Kik állnak mögötte, mellette?

– Nemcsak az a fontos, hogy megjelent a messiás, hanem az is, hogy mi lesz a hegyibeszédben – fogalmazott.

Zárug Péter az eredmény és a lehetséges jövő egy másik vetületére is rávilágított, a nemrég elhunyt szociológust, Ferge Zsuzsát idézve, a tartósan deklasszálódott (alacsonyabb társadalmi osztályba lecsúszott) társadalmi elemek nem csinálnak forradalmat, radikális változást – akik azonban ennek rémével néznek szembe, azok sokkal inkább.

– A nyomort megszokja az ember, mi, középosztálybeliek pedig nem értjük, ezek a rétegek miért nem mozdulnak meg. Ha azonban a középosztály lecsúszásának réme ott lebeg, akkor arra érdemes figyelni – figyelmeztetett, hozzátéve: 2019-ben véget ért az a korszak, amikor tényleges javulást, növekedést tudott elérni a kormány. És amíg jól éltek az emberek, kevésbé érdekelte őket az elit jachtozása, helikopterezése.

Kiemelte azt is, hogy az EP-szavazás valóban egy jó pillanatfelvétel, egy jó minta volt a pártok támogatottságáról. Elmondta, hogy a Fidesz gyakorlatilag „csak a magszavazóival kommunikált” és „maximumra tolta a tétet”. Mindenkit, aki a buborékukban van, el kellett vinni szavazni.

– A Tisza szavazatszámai azonban megdöbbentőek, Miskolcon is. Ha megszervezi magát, 2026-ban komoly kihívója lehet a kormánypártnak – vélekedett.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Fotó: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek