Diákolimpiai bajnoki címet nyertek Magyarországnak a Földes diákjai

diákolimpia

Megosztás

Magyarország történelmi győzelmet aratott az idei Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián Szíriában, először hódították el ezt a címet a miskolci Földes tanulói.

A nemzetközi megmérettetésen a miskolci Földes Ferenc Gimnázium „42” néven szereplő csapata (Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor és Szörényi Zalán András) aranyérmet szerzett a tíz résztvevő csapat közül, a másik magyar résztvevő a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata volt.

A versenybiztonság miatt a magyar diákok online vettek részt a megmérettetésen. Ez egy olyan csapatverseny, amely során a diákoknak nem csak szakmai tudásukat, hanem kooperációs és vitakultúrára is szükségük van. A győzelem kiemeli Magyarország elkötelezettségét az informatikai tehetséggondozásban, miközben a feladatok összeállításában is kiemelkedő szerepet játszottak a magyar delegáltak – emelte ki Nikházy László, a Neumann Társaság Tehetséggondozó szakosztályának kitüntetett tehetséggondozója.

A miskolci gimnázium csapat az utolsó percekben ért el maximális pontszámot az egyik feladaton, ami végül az aranyérem megszerzését jelentette, a másik magyar csapat éppen lemaradt a bronzérmes helyezésről.

A címlapi fotón (Facebook) Balról jobbra: Szin Attila, Czanik Pál, Juhász-Molnár Erik, Simon László Bence (Dzsanos Buliáj csapat, Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium), Nikházy László, Molnár István Ádám, Nagy Martin, Koós Andor, Szörényi Zalán András (42 csapat, miskolci Földes Ferenc Gimnázium)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek