Magyar Péter csütörtökön Miskolcra érkezik országjárásán, hasonló plakátokkal várják ellenfelei, mint múlt hétvégén Debrecenben.
Csütörtökön este Miskolcra érkezik Magyar Péter, 19:30-tól lehet vele találkozni a Szent István téren. (Eredetileg a Dísz tért jelölték meg a szervezők helyszínnek, de később módosítottak rajta.)
Az eseményről a Borsod24 élőben tervez közvetíteni a Facebookon.
Magyar Péter arra szólította fel korábban a titkosszolgálatokat, hogy fejezzék be az internet blokkolását a rendezvényei helyszínén, de valószínűleg a nagy tömeg – illetve az általuk generált nagy internetforgalom – az oka, ha nem sikerül a hálóra kapcsolódni. Reméljük, nekünk nem lesznek ilyen technikai akadályaink és nem fog akadozni a közvetítés.
A helyszín már készen áll, legalábbis Magyar ellenlábasai már felplakátozták a környéket – derül ki abból az olvasói fotóból, amit Miskolcról küldtek a Telex szerkesztőségébe. Ugyanolyan táblákat helyeztek el, mint az anyák napjára Debrecenbe szervezett demonstráción: áthúzott nadrágszíjas képeket – amivel utalnak Varga Judit interjújára, melyet Hajdu Péter műsorában tett, illetve előtte már a Facebookon is megírt:
“Aztán levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti. Egyre kisebbre próbáltam összekuporodni és vártam a következő ütést, féltem, nehogy a gerincemet találja el, de nem mertem megmozdulni. Közben magamban egy szép dallamra gondoltam, hogy minél előbb vége legyen ennek a jelenetnek.“
A debreceni plakátokatnál kiadóként a Fidesz volt feltüntetve, a kiadásért felelős személyként Kósa Lajos van megnevezve. Esélyes, hogy Miskolcon is a Fidesz helyezte el a nadrágszíjas plakátokat.
Magyar pénteken tovább folytatja az országjárást megyénkben: Tiszaújvárosban, Mezőkövesden, Kazincbarcikán, Putnokon és Ózdon lehet majd vele találkozni, a részletekről itt olvashat.
Címlapi fotó: Olvasói fénykép a Telexen
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!