Saját meghatározása szerint a Választási földrajz és annak két szerkesztője, Kovalcsik Tamás és Bódi Mátyás a földtudomány és a társadalomtudomány határán elhelyezkedő választási földrajz ismeretterjesztő bemutatásával és aktuális kérdéseivel foglalkozik. Ezúttal az idei önkormányzati választások miatt aktuális miskolci körzethatárok kapcsán osztottak meg fontos információkat a Minap-nak.
A cikksorozatukban a miskolci kötődésű Bódi Mátyást kérdezték arról, hogy a megváltozott körzethatárok a megyeszékhelyen pontosan mit is jelentenek a gyakorlatban.
A legfontosabb tudnivaló, hogy az arányosság elvét az eddigiekhez képest rendkívüli módon betartotta a felelős jegyző, azaz Ignácz Dávid. Akkor lehet megtámadni a gyanúsan rajzolt körzeteket, ha az átlagos lakosságszámhoz képest 15% fölötti, vagy alatti az eltérés, jelenleg Miskolcon „az elviekben 5, sőt külön indoklással akár 15 százalékosra is rúgható eltérést – sikerült 3 százalék alá szorítania.”
Bódi hozzátette, még országos összehasonlításban is rendkívül arányos a megyeszékhely választókerületi beosztása, valamint megemlítette, hogy ez már nem mondható el a korábbi jegyző, Alakszai Zoltán által készített térképről, ami „meglehetősen aránytalan volt.”
„Több városban is nettó törvénysértő választókerületi határok mentén rendezték meg az önkormányzati választásokat. Ez akkor történhet meg, ha rövidtávú politikai célok vezérlik a döntéshozókat” – mondta.
Úgy tűnik tehát, ha valahol, Miskolcon biztosan nem lesz trükközés és visszaélés a szavazatok értékével.
„Kifejezetten törekedtünk arra, hogy ne csak választási adatokat mutassunk, hanem minden olyan társadalmi jelenséget, ami hatással lehet ma Magyarországon a politikai cselekvések irányára. Szerintem ez egy kicsi, de nagyon sokszínű ország, ráadásul annak földrajzi terében nagyon felgyorsult módon alakulnak át társadalmi szokások, gazdasági funkciók, jövedelmi viszonyok, és végtére a választási eredmények is. Mi ezt szeretnénk itt továbbra is megmutatni azoknak, akik követik a munkánkat” – fogalmaz Bódi Mátyás, az egyik szerkesztő a Telexen, ahol a Választási földrajz saját rovatot kapott.
Kép: Telex
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!