Elmondása szerint a kormánymegbízotti feladatot négy évre kapta és vállalta is el tavaly. Alakszai Zoltánt a Bódva-híd átadóján kérdeztük a borsodi beruházásokról.
Mint arról mi is beszámoltunk, a múlt héten adták át a megújult szendrőládi Bódva-hidat, amely még öt évvel ezelőtt szenvedett sérülést. A pénteki megnyitón jelen volt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye kormánymegbízottja, Alakszai Zoltán, aki a Borsod24 kérdésére beszélt többek között arról, hogy milyen forrásokból valósult meg a felújítás:
„Minden beruházás részben EU-s, részben hazai forrásból valósult meg. Tudomásom szerint ez a híd hazai forrásból valósult. És bízom benne, hogy az a fejlődési ív, amit az elmúlt időszakban produkált Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, az a következő időszakban várható lesz.”
Alakszai kérdésünkre az említett fejlődés kapcsán elmondta: kiemelkedő fejlesztésnek számít a miskolci Y-híd, amely egy 14 milliárdos beruházás keretében valósult meg, de emellett is több száz kilométernyi út újult meg az utóbbi években megyénkben.
„De sok dolgunk van még, mert Borsod-Abaúj-Zemplén nehezen lenne sorolható a rendszerváltás nyertesei közé, ezért nagyon sok munkát kellett beletennünk abba, hogy ez a terület is ugyanúgy fejlődhessen, mint mondjuk a szerencsésebb sorsú nyugat-magyarországi megyék” – fogalmazott a kormánymegbízott, hozzátéve, hogy jelenleg is 38 kiemelt beruházás zajlik Borsodban.
Mit oldana meg Miskolcon?
Alakszaitól azt is megkérdeztük, hogy a megyeszékhelyen, Miskolcon mit oldana meg első körben, ha ő dönthetne ezekről: „Biztosan meghallgatnám a miskolciakat, hogy őket mi zavarja a legjobban. Ahogy én hallom, a miskolciakat elsősorban a tömegközlekedés rossz helyzete zavarja, és sajnos az utóbbi években ismét gondot okozó köztisztasági és közbiztonsági problémák. Úgy gondolom, ezeket a problémákat kellene a leginkább kezelni.”
A Tündérkert ügye kapcsán hozzátette: „Fontosnak tartom, éppen ezért kezdeményeztem is egy egyeztetést, amikor úgy láttam, hogy megrekedtek a város és a beruházó közötti tárgyalások, hogy üljünk le és nézzük meg, mi ott a probléma. Tudomásom szerint az azon a megbeszélésen elhangzottak alapján elindultak bizonyos folyamatok, és bizakodunk a pozitív eredményekben.”
Indul-e ismét polgármesterjelöltként?
Alakszai a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjeként indult Miskolcon, de végül alulmaradt az ellenzék által támogatott Veres Pállal szemben. Mivel jövőre ismét önkormányzati választások lesznek, adja magát a kérdés, hogy Alakszai ismét ringbe száll-e a polgármesteri székért, de a szavai alapján úgy fest, nem ő lesz a kormánypártok jelöltje:
„Én ezt a megbízatást, amit miniszterelnök úrtól kaptam a tavalyi év nyarán – és ráadásul ez egy ismételt megbízatás volt –, négy évre kaptam és négy évre is vállaltam. Úgyhogy számomra ez egy nagyon megtisztelő, sok feladatot igénylő és kihívást jelentő feladat, szóval egyelőre erről ennyit tudok mondani. A mi politikai közösségünkben mindennek megvan a maga rendje, és nyilvánvalóan a megfelelő időben el fog dőlni, hogy ki indul polgármesterjelöltként.”
„Ha az ember vállal egy feladatot, úgy gondolom, nem véletlenül vállalja el, úgyhogy ebben a kérdésben egyelőre ennyit tudok mondani” – tette hozzá.
Nyitókép: Alakszai Zoltán Facebook
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!