Keresztet állított a Jobbik a Centrumnál

Megosztás

A Jobbik miskolci szervezeténél ennek már évtizedes hagyománya van. Advent idején ismét keresztet állítottak a belvárosban.

„Nagyon sok minden eszembe jutott, amikor azon gondolkodtam, miről beszéljek ezen az alkalmon, amikor újra felállítottuk a keresztet a belvárosban, a Centrum előtt. Miért is állunk meg karácsony előtt egy-egy hétvégén meggyújtani egy újabb gyertyát az adventi koszorúkon? Azért, mert karácsonykor Jézus születését, tehát a fény eljövetelét ünnepeljük” – emelte ki Cseléné Figula Edina a Jobbik – Konzervatívok önkormányzati képviselője, a Velünk a Város frakció tagja a jobbik keresztállításának helyszínén mondott ünnepi beszédében, amiről a Minap.hu számolt be.

Hangsúlyozta, bár a téli napfordulót a pogányok is ünnepelték, a keresztények számára ezek a gyertyagyújtások a reményt jelképezik. Isten tudtára adta a zsidó népnek, hogy eljön a Messiás, és ezzel is reményt adott nekik, majd pedig a megérkezett Megváltó által a föld minden népének. Rámutatott, mindenki reménykedik valami jóban, egy könnyebb életben, egészségben, boldogságban. A keresztények Istenben és a megváltásban is reménykedhetnek, különösen karácsonykor a Megváltó születésének ünnepekor. 

A képviselő szerint ez az ünnep a másik ember felé is fordít minket. A hétköznapokban egyre inkább eltávolodunk egymástól, nem állunk meg, hogy odafigyeljünk magunkra és másokra. Pedig fontosak a beszélgetések, és az, hogy közben figyeljünk a magunk és a másik ember lelkére is. Ezek a hétvégék, amikor meggyújtunk egy-egy újabb gyertyát, alkalmak a találkozásra és egymás lelkének megerősítésére is. „Van egy közös reménységünk is, hogy kis hazánkban, a szép Magyarországon, eljöhet még a szebb jövő” – zárta ünnepi beszédét Cseléné Figula Edina.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek