Elhunyt a vajdácskai születésű színésznő, Csomós Mari

Megosztás

Életének nyolcvanadik évében meghalt a sárospataki járásban található vajdácskai születésű színművész, Csomós Mari. A Radnóti Színház tagja és a Nemzet színésze méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el.

Csomós Mari 1943. szeptember 25-én született a kis Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben. 1961 és ’65 között végezte el a Színművészeti Főiskolát, majd Veszprémbe szerződött. Ezután játszott Kecskeméten, hét éven keresztül pedig a Szolnoki Szigligeti Színház meghatározó tagja volt. 2017-ben Berek Kati helyére a színházi világnapon a nemzeti színészévé választották.

1997-től volt a Radnóti Színház társulatának, ők a közösségi oldalukon így búcsúztak a színésznőtől:

„Ma este Futótűz van. Hát… ezt a napot választotta a távozásra. Ebben az előadásban lépett utoljára színpadra a nagymama, Nazira szerepében. Ma mindannyian máshogy játszunk majd, ott leszel velünk nehéz szívünkben a színpadon, és ott maradsz a lelkünkben örökre. Született művész és színésznő volt, még nem tudjuk, mit kezdünk e tátongó hiánnyal.”

Csomós Mari emlékére

Nazira monológja a Radnóti Színház Futótűz című előadásából. A felvétel 2021-ben készült.

Csomós Mari sosem tagadta, milyen erőteljes nyomokat hagyott benne szülőföldje, mely a szakmai munkájára is hatással volt.

„Minden, amit én a színpadon megpróbálok az embereknek elmondani, az kötődik Vajdácskához, kötődnek a szavak, a mozdulatok az őseinkhez és kötődik ehhez a gyönyörű faluhoz, amely minden nyáron egyre-egyre szebb lesz” – mondta Csomós Mari, miután díszpolgári címet kapott szülőfalujától még 2008-ban.

Vajdácska a Bodrogközben található, Miskolctól mintegy nyolcvan kilométerre.

Pár nappal ezelőtt szintén szomorú hírről kellett beszámolnunk, a Miskolci Nemzeti Színház egykori színésze, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész Galambos Erzsi hunyt el.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kép: story.hu

Kapcsolódó cikkek