Példaértékű áldozatvállalás, emberséges küldetés – lelki elsősegélyről szóló konferenciát tartottak Miskolcon

Megosztás

Egy csöpp pszichoanalízis címmel szervezett konferenciát a borsodi születésű Ferenczi Sándor pszichoanalitikus születésének 150. évfordulójára a miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat. A rendezvényen elismerést kapott többek között Varga Andrea alpolgármester is.

A borsodi megyeszékhely mellett Budapestről, Hatvanból, Egerből és Salgótarjánból érkeztek szakemberek. Az előadások előtt több köszöntő is elhangzott. Várkonyi László, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) regionális vezetője beszédében a közösség tagjainak egymáshoz való közeledését emelte ki. Szerinte ez különösen fontos, hiszen a kapcsolatok őrzésével és ápolásával mindenki gyarapszik, és meg tudja őrizni egészséges lelkületét.

Veres Pál polgármester, a konferencia fővédnöke arról beszélt, a járványokkal és háborúval terhelt korunkban szorongás tölti el az embereket, megnő az elszigetelődés, így tehát a lelki elsőszegély szolgálatok kiemelt fontosságú missziót töltenek be.

A városvezető arról is beszélt, az itt dolgozók áldozatvállalása példaértékű, küldetésük pedig végtelenül emberséges.

Végezetül Dudás Erika, a LESZ elnöke emelte ki, hogy civil szervezetként szükségük van a segítő kezekre, ezt a város évek óta biztosítja számukra. Ezután következett a regionális elismerések átadása, ezt mások mellett Varga Andrea, Miskolc humán területekért felelős alpolgármestere is megkapta. Méltatásában megemlítésre került, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri és képviseli a szociális ágazatban dolgozók érdekeit.

Az alpolgármester mellett szintén elismerést kapott még Balla Csabáné, a miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat munkatársa, Hollósi Melinda (Budapest), Ignácz Ferencné (Salgótarján), valamint Lukács József (Hatvan).

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek