Novák Katalin részt vett a ruandai Women Deliver nőjogi konferencián. A konferencia egyes résztvevői megdöbbentek, és hangot adtak dühüknek, amikor meglátták a magyar köztársasági elnök nevét a meghívottak és felszólalók között.
A rendezvény egyik fő témája a reproduktív (vagy reprodukciós) jog. A The Guardian megjegyzi, hogy Novák ehhez képest
- abortuszellenes,
- egyetért az anti-gender mozgalom nézeteivel,
- illetve 2022-ben azt mondta, hogy a nőknek nem kell versenyezni a férfiakkal, és ne várják el, hogy ugyanannyit keressenek.
- Emlékeztetnek: Novák vendégül látta az amerikai Alliance Defending Freedom nevű szervezet képviselőit, akit a Southern Poverty Law Center gyűlöletcsoportnak minősített,
- illetve állami kitüntetéseket adott olyan magas rangú abortuszellenes aktivistáknak, mint Frivaldszky Edit és Keresztes Ilona.
- Arról is írnak, hogy Novák a Political Network for Values nevű nemzetközi szervezet korábbi vezetője, mely az abortusz és az azonos neműek házassága ellen küzd világszerte.
Ezek alapján persze nem meglepő, hogy Bruna Martinez, a Young Feminist Europe brazil aktivistája közölte, hogy nem érti, “miért hívtak meg egy ilyen nőt”, a közönség egyes tagjai viszont másképpen vélekedtek.
A The Guardian szerint Novák az esemény hétfői megnyitóján úgy kezdte beszédét, hogy “én vagyok az országom első női elnöke”, mire hangos tapsot kapott. Elmondta, hogy Magyarország célja a termékenységi ráta növelése, és reményét fejezte ki, hogy tizenéves lánya felhatalmazást érez majd arra, hogy akár tíz gyermeket is vállaljon, ha úgy dönt.
Martinez szerint a termékenységi ráta ilyen módon történő megvitatása a nőket lealacsonyítja. Franciaország nagykövete és a Generation Equality globális kezdeményezés különmegbízottja, Delpine O. Novák beszédét követően kiírta a Twitterre, hogy Novák “úgynevezett családbarát értékei ellentétesek azzal, amit a teremben lévő feministák képviselnek.”
Beirne Roose-Snyder aktivista ennél is tovább ment, ő már a konferenciának is nekiment tweetjében, mikor közölte, hogy számára megdöbbentő, hogy a Women Deliver mennyire félreérti a küldetésüket, és hogy szerinte “gyomorforgató” volt Novák beszéde.
Maliha Khan, a Women Deliver elnök-vezérigazgatója minderre azt mondta, hogy ő személy szerint ellenezte Novák meghívását, de a ruandai kormány kérésére beleegyezett. “Ha el akarjuk érni a céljainkat, akkor olyan emberekkel kell társalognunk és együttműködnünk, akikkel számos dologban nem értünk egyet” – mondta.
A Women Deliver kiadott egy közleményt, melyben közölték, hogy nem igazodnak Novák nézeteihez, és hogy a megnyitó ünnepséget “a házigazda ország szervezte, így a szónokok meghívása az ő hatáskörükbe tartozott.” Hozzátették, hogy a Women Deliver álláspontja a nemek közötti egyenlőség és a nők jogainak előmozdításával kapcsolatban egyértelmű, illetve hangsúlyozták, hogy abban a politikában hisznek, mely támogatja a nemek közötti esélyegyenlőséget, és megkérdőjelezik a hagyományos nemi szerepeket. Végül leszögezték, hogy Novák jelenléte a megnyitón nem változtatja meg az előbb felsorolt értékek iránti elkötelezettségüket.
A konferencián becslések szerint 6000 ember vesz részt Kigaliban, és további ezrek virtuálisan.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
