Több medve egymás közti konfliktusára figyelmeztetnek, Borsod is érintett lehet

Megosztás

A Bükki Nemzeti Park és több nógrádi település is felfedezte már a mackókat, akikről egyértelműen kiderült, hogy többen járják a környékben levő erdőket. Annak viszont nem feltétlenül lenne jó vége, ha összetalálkoznának.

Több medve is lófrálhat a nógrádi Ságújfalu és Etes között, így előfordulhat a medvék közt konfliktus, erre figyelmeztet a Nógrád megyei medvefigyelő facebook oldal. Az oldal szerkesztői szerint a korábban Karancsberényben észlelt fiatal medve tette át székhelyét erre a környékre, ahol egy erdő szélén látták, ott viszont már észleltek egy másik medvét is. A Nool.hu-nak egy olvasó el is küldött egy videót Etes környékéről, bár hogy ezen melyik medve látszik, aki előbb járt a környéken, vagy aki még csak most vándorolt ide, nem tudni.

A medvefigyelők mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy ne veszélyeztesse az épségét egy fényképért, az állattartókat pedig türelemre, higgadtságra és óvatosságra kérik. Hogy ez mennyire lesz hatásos, az kérdés, egy környékbeli gazda például a múlt héten már arról posztolt, hogy a félmillió forintot érő törzskönyvezett juhait egy medve marcangolhatta szét. Akik pedig pánikolnának attól, hogy a környék medveháború csataterévé változhat, az oldal szerkesztői szerint kevés az esélye, hogy a medvék a falvak közelébe merészkednének.

Az elmúlt hetekben sűrűsödtek a medveészlelések az országban, egy hete a Bükki Nemzeti Park egyik kihelyezett kamerája videózott le egy medvét, akit a nemzeti park dolgozói Mihálynak neveztek el.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek