Döbbenet: az igazgató betiltotta a negyedikesek ünnepi műsorát, mert a felakasztásnál Orbánra asszociált

Megosztás

Az intézményvezető vállalta a felelősséget döntéséért, úgy gondolta, a kisgyermekek előadásában a kritikus résznek belpolitikai áthallása lehet és az „Akasszátok fel a királyokat” Petőfi-sorról Orbánra asszociál a közönség. Ezért le is tiltotta a második előadást. A szülők és a gyerekek kiakadtak.

A fővárosi Budenz József Általános Iskola és Gimnázium tornatermében nem fér el egyszerre az összes diák, ezért az ünnepi műsort minden évben kétszer szokták előadni. Kedden azonban az első ünnepség után hangosbemondón közölték, hogy a második előadás „technikai problémák” miatt elmarad.

Csakhogy a valódi indok nem ez volt, hanem az, hogy az intézmény igazgatója aktuálpolitikai szempontból túl áthallásosnak találta a Petőfi Sándor életét születésétől a halálig végigkövető zenés, verses műsort, amelyben elhangoztak Petőfi művei által inspirált versek (például Varró Dánieltől és Utassy Józseftől), népdalok és kortárs hiphop meg punk számok (a Nemzeti hiphop a Belgától és a Világszakadtság a Kozmosztól). Ezen kívül az ünnepségnek része volt néptánc, hiphop-tánc, gitározás élőben és közös Himnusz- és Nemzeti dal-szavalás a nézőkkel.

Csenki József igazgató azt közölte a tantestülettel, hogy “ha ez kimegy, vége az iskolának” – írja 444.

A lap megkeresésére Csenki megerősítette a műsor betiltásáról szóló hírt, és az ügyért vállalta az egyszemélyi felelősséget. Azt ugyanakkor azt nem volt hajlandó elárulni, hogy egész konkréten mely részeit kifogásolta a március 15-ei előadásnak. A 444 ugyanakkor úgy tudja,

az igazgató az iskolában konkrét áthallásos példaként említette, hogy a darabban, elhangzott a Petőfinek az „Akasszátok fel a királyokat!” című verse, sőt, egy helyen „elnyelődött” a refrénvégi „királyokat” szó és szerinte ezt hallva “mindenki Orbánra gondolna”.

Az igazgató döntése annyira felháborította a darabban szereplő negyedikeseket, hogy a folyosón tiltakoztak, petíciót fogalmaztak és aláírásokat gyűjtöttek. A gyerekek mellett a szülői kar egy részét is felháborította az eset.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek