Most már megtudhattuk, miért vetette a vonat elé magát a gyönyörű fiatal lány

Megosztás

Egészen korai gyermekéveire kell visszatekintenünk. Olyan trauma érte, amit még felnőttként sem volt képes feldolgozni. Depressziója pedig végül öngyilkosságba kergette, hiába talált rá a szerelem is.

Intézetben nevelkedett az a fiatal lány, aki pénteken lépett a vonat elé Nagykőrösön. A 25 éves lány tette előtt egy Facebook posztban búcsúzott el ismerőseitől, azt írta, olyan súlyos lelki traumája van, amelyet már nem tud kezelni. Vőlegénye szerint testvérei hasonló lelki problémákkal küzdenek, mint amellyel Barbinak meg kellett birkóznia. 

Vonat elé ugrott

Amint arról a Borsod24 is beszámolt, pénteken, önszántából lépett a vonat elé egy 25 éves lány Nagykőrösön. A fiatal nő a Szolnokról Kecskemétre tartó szerelvény elé ugrott. Hiába érkeztek gyorsan a mentők és a tűzoltók, a lány életét már nem lehetett megmenteni.

Az írásban arról is vall, hogy depresszió gyötri, hogy a gyermekkorában őt ért traumákat, bár sokan úgy gondolták, de nem tudta feldolgozni. A legsokkolóbb mégis az utolsó sor: „az öngyilkosságban nem a vonat elé lépni a legfájdalmasabb, hanem az út, ami elvezet a sínekig”.

„Barbinak voltak szülei, de úgy érezte, elhagyták. 12 éves korától intézetben nevelkedett, ez egész későbbi életében bántotta. Egy áldott jószívű lány volt, szerette a testvéreit, akik egyébként hasonló lelki problémákkal küszködnek – mondta a Borsnak Barbi vőlegénye. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek