Az idei év végére eljutottunk oda, hogy a gyűlölet, a harag, a rosszindulat szinte tapintható. Az emberek gondolkodás nélkül esnek egymásnak. Nem tudjuk, mi következik később, de az bizonyos, hogy jelenleg a virtuális térben követhető nyomon a közhangulat aggasztó alakulása. A nyilvános posztok alatti hozzászólásokban rendszeres, hogy trágár vagy sértő módon nyilvánulnak meg és esnek egymásnak a felhasználók.
Mi ennek az oka? Több is lehet.
Már három éve, egymás után jönnek olyan események, amilyet eddig senki, vagy csak nagyon kevesen tapasztaltak. Egy pandémia, aminél még a szakértők is csak találgattak, hogyan terjed, mire kell vigyázni? Fel lehet-e épülni a betegségből, ha valaki elkapja? Munkahelyek szűntek meg, családok mentek tönkre. Sokan ragadtak külföldön, hetekig, hónapokig nem látva családtagjaikat. A bezártság felőrölte a szeretetet. Napi szinten, szinte mindenki közvetlen környezetében jelen volt a halál.
Aztán jött az oltás, ami talán jobban megosztotta az embereket a kétes információk miatt, mint a jobb- és baloldal örökös víziója.
És alig múlt el a veszély, a szomszédban kitört egy háború. Szörnyű hírek özönlöttek tv-ből, rádióból, internetről. A választások közben felszólításra kellett haragudni a balosokra, akik fiainkat a harcvonalba küldik – a jobb oldal szerint. A másik oldal azt szajkózta, hogy az oroszbarát politika sodor minket bajba. Harc és gyűlölet. Valakit, valamiért vagy valaki ellen akármiért.
A sokadik csapásként következett az energiaválság, az élelmiszerhiány, az egekbe törő infláció. És ezért is csak gyűlölnünk kell. Brüsszelt, a szankciókat, Sorost, a nyugatot.
Az így kialakult helyzet egy olyan bizonytalanságot, félelmet és jövőkép nélküli létet szült, amitől mindenki feszült és ideges.
Sajnos akad ennek az állapotnak egy levezetési lehetősége: a közösségi média. Ahol nyilvánosan, arc nélkül, hamis vagy valós névvel, bárhogy vagy akárhogy ki lehet adni ezt a felgyülemlett feszültséget. Lehet veszekedni büntetlenül. Lehet beleszólni olyan dologba, amihez semmi közünk, de ha már nyilvánosan ott van, akkor mindenkinek tudnia kell, hogy van véleményünk. Nem baj, ha szánalmas, ha bunkó, ha szemtelen. Nincs következménye.
Az emberek nagy többsége sajnos – a saját bizonytalansága miatt – nem is látja, mekkora a baj körülötte. Belekiabálja az internetbe a feszültségét, a frusztráltságát és a félelmét a monitor mögül. És az a legkevésbé sem érdekli, hogy mindeközben emberi életek mennek tönkre.
Sokan éheznek és fáznak a lakásukban. Elképzelni is nehéz mennyien.
A napokban pont ezzel kapcsolatban került ki egy segítségkérő poszt a Facebookra. Egy kétségbeesett kérés, hogy figyeljenek oda, mert nagy a baj. Mert sok helyen az is gondot jelent, hogy a 800 Ft-os kenyeret megvegyék. És napok óta nem ettek meleg ételt. Akad, ahol mindössze egy zacskó száraztészta van a szekrényben, mert kifizették a számlákat, megvették a gyógyszert. És nem maradt másra.
Megkérdeztünk pár miskolci étterem-tulajdonost, hogy tudnak-e segíteni. És a vendéglátósok nagy többsége egy délután alatt azt mondta, hogy persze, menjünk, és egy-egy tányér meleg étellel hozzájárulnak a gyűjtéshez.
Másnap délben az autó tele lett finomságokkal. Nem egy tányért, hanem tizet adtak. Nem csak levest, de húst, főzeléket, kocsonyát is. Amit csak adni tudtak. Nem a Facebookra tették ki, nem fotózkodtak. Csak megértették, hogy nagy a baj, és segítettek.
Kihordtuk a családoknak, akik szemében láttam a csodálkozást, az örömöt és sokszor a könnyet. Elmondtuk mindenhol, hogy a miskolci vendéglátósoktól kapták.
Hihetetlen volt. Azért, mert nem ezt szokták meg. Mert évek óta csak a gyűlölet, a harc, a bizonytalanság, a félelem van jelen az életükben.
Ma is adományokat gyűjtünk. Kiállunk és kérünk mindenkit, hogy aki tud, segítsen. Aki megteheti adjon, mert ezeknek az embereknek az élete függ tőle, és nem tehetnek róla, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Megvették a fát, hogy ne fagyjanak meg, de ennivalóra már nem maradt. Hiába dolgozták végig az életüket, a nyugdíj már semmire sem elég. Hiába dolgozik az egyik szülő, a fizetésből csak a rezsit tudja kifizetni, és ilyen árak mellett nem tud húst tenni az asztalra.
A gazdasági helyzet nyilvánvalóan csak rosszabb lesz. De amíg vannak jóérzésű emberek, akik nem a kommentszekcióban élik ki a haragot, hanem cselekednek, akik a kötelező utálatot nem fogadják el, hanem segítenek, addig talán van remény.
Szeretném, ha sokan látnák, hogy nagy a baj. De azt is látni kell, hogy a haragtól jobb az együttérzés, a gyűlöletnél a szeretet, a félelemnél az együtt gondolkodás.
Ma ő van bajban, holnap én. Ma te vagy, aki kérsz, holnap te adsz majd a másiknak.
Nyitókép:
Élelmiszercsomag- és ebédosztás a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége rendezésében a Népligetben 2019. december 25-én
