Részletes választ küldött a városvezetés a barlangfürdő felújításával kapcsolatos kérdéseinkre

Megosztás

A barlangfürdő felújításának költségnövekedésével, a kivitelezés csúszásával, valamint a gyógyászati részleg kimaradásával kapcsolatban kerestük meg Miskolc városvezetését. Kérdéseinket azt követően küldtük el az önkormányzatnak, hogy Szopkó Tibor, a város korábbi gazdaságfejlesztésért felelős alpolgármestere közösségi oldalán és lapunknak nyilatkozva is több, a beruházással kapcsolatos aggályt fogalmazott meg.

Korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy Szopkó Tibor beszámolója szerint a barlangfürdő helyreállításának költségei jelentősen meghaladták az eredetileg tervezett összeget, emellett kérdéseket vet fel a többletköltségek indokoltsága, a finanszírozás háttere, a gyógyászati részleg felújításának elmaradása, valamint a kivitelezés határidejének módosítása is.

A politikus lapunknak arról beszélt, hogy a beruházás eredetileg nettó 767 millió forintos kivitelezési szerződéssel indult, amely később több módosításon ment keresztül. Kifogásolta az „előre nem látható körülményekre” való hivatkozást, és azt is felvetette, hogy a többletköltségek finanszírozása milyen forrásból történik majd.

A felvetések nyomán az alábbi kérdésekkel fordultunk a városvezetéshez:

– Megnevezhetők-e, és ha igen, melyek azok az előre nem látható körülmények, amelyek jelentősen megnövelték a beruházás költségének eredeti összegét?

– Igaz-e, hogy a város nem rendelkezik a többletköltségek rendezéséhez szükséges forrásokkal, és ha igen, milyen forrásból kívánja megoldani ezt a városvezetés?

– Történt-e kísérlet arra a városvezetés részéről, hogy a kormánytól vagy más szervezettől plusz forrást igényeljen a gyógyászati részleg felújítására, és amennyiben nem, annak mi az oka?

– Egyetért-e a városvezetés azzal, hogy az eredeti összeghez képest utólag felmerülő plusz költségek vállalása korlátokat szabott a szabad versenynek?

– Biztosan kijelenthető-e, hogy az új határidő szerint valóban befejeződhet a kivitelezés?

A városháza sajtóosztálya megkeresésünkre részletes választ küldött. Az önkormányzat álláspontját a következőkben teljes terjedelmében és változtatás nélkül közöljük:

A Miskolctapolca Barlangfürdő felújításával kapcsolatban feltett kérdéseire az alábbi válaszokat adjuk.

Mindenekelőtt fontos rögzíteni: a Barlangfürdő helyreállítása nem szűkíthető le kizárólag a tűzesetben közvetlenül károsodott tetőrészek javítására. A munkálatok előkészítése, majd a kivitelezés során több olyan rejtett, előre nem látható műszaki probléma került felszínre, amely a létesítmény korábbi állapotából, elhasználódásából, illetve a tűz- és vízkárok következményeiből adódott. Ezek kezelése nélkül a fürdő biztonságos, szakszerű és hosszú távon fenntartható újra nyitása nem lett volna felelősen vállalható.

Megnevezhetők-e, és ha igen, melyek azok az előre nem látható körülmények, amelyek jelentősen megnövelték a beruházás költségének eredeti összegét?

Igen. A többletköltségeket alapvetően azok a pótmunkák és kiegészítő műszaki beavatkozások okozták, amelyek a feltárások és a kivitelezés előrehaladása során váltak szükségessé.

Ezek közé tartoznak különösen az alábbi munkák:

  • a gépészeti tér feletti tetőtér tetőszerkezetének és kapcsolódó felületeinek feltárást követően észlelt tűz- és vízkár miatti pótmunkái;
  • a barlangjárat közművezetékeinek cseréje;
  • a medence vasbeton szerkezetének javítása és a medenceburkolat cseréje;
  • a fürdőcsarnok zuhanyzóinak építészeti felújítása;
  • a fürdőcsarnok zuhanyzóinak épületgépészeti felújítása;
  • a csarnok pillérburkolatainak felújítása;
  • az öltözők feletti tető felújítása;
  • a vízgépészeti berendezések cseréje;
  • az udvari tüzivízvezeték cseréje;
  • a faszerkezetek rovar- és gombamentesítő kezelése, valamint új tűzgátló bevonat készítése;
  • a barlangjárat aljzatának rétegrend-módosítása;
  • korábban nem ismert nyomvonalú, megvalósulási terven sem szereplő sérült erősáramú kábelek cseréje;
  • a Kagylómedence leürítő vezetékhibájának helyettesítő műszaki megoldással történő javítása;
  • valamint a pótmunkákhoz kapcsolódó tervezői művezetés.

Ezek a beavatkozások nem esztétikai vagy kényelmi jellegű munkák, hanem a létesítmény biztonságos, műszakilag megfelelő és fenntartható működéséhez szükséges feladatok.

A kérdéshez kapcsolódóan csatoljuk az EKR felületén megjelent, szerződésmódosításról szóló nyilvános hirdetményt is, amely további releváns információkat tartalmaz.

Igaz-e, hogy a város nem rendelkezik a többletköltségek rendezéséhez szükséges forrásokkal, és ha igen, milyen forrásból kívánja megoldani ezt a városvezetés?

A pót- és egyéb kiegészítő munkák kivitelezési költségére az Építési és Közlekedési Minisztérium 800 millió forint pótfedezetet ítélt meg. Ennek átutalása azonban a mai napig nem történt meg.

Annak érdekében, hogy a munkák ne álljanak le, és a Barlangfürdő mielőbb újranyithasson, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ideiglenes fedezetet biztosított 433 millió forint értékben. Ez a döntés azt a célt szolgálta, hogy a kivitelezés folytatható legyen, és a város legfontosabb turisztikai attrakciójának újranyitása ne szenvedjen további késedelmet.

A megítélt pótfedezet, valamint a támogatási okirat módosítása ügyében egyeztetések kezdődnek az illetékes minisztériummal.

Történt-e kísérlet arra a városvezetés részéről, hogy a kormánytól vagy más szervezettől plusz forrást igényeljen a gyógyászati részleg felújítására, amennyiben nem, annak mi az oka?

Igen, történt ilyen kezdeményezés.

A gyógyászati részleg felújítására több koncepcióterv is készült. Ezeket előzetes véleményezésre, illetve forrásigénylés céljából a város tavaly szeptemberben megküldte az Építési és Közlekedési Minisztérium részére.

Fontos ugyanakkor különválasztani a tűzesetet követő helyreállítás, a most szükségessé vált pótmunkák, valamint a gyógyászati részleg hosszabb távú fejlesztésének kérdését. A gyógyászati részleg felújítása külön fejlesztési igény, amelyhez a városvezetés szintén keresi a szükséges forrásokat.

Egyetért-e a városvezetés azzal, hogy az eredeti összeghez képest utólag felmerülő plusz költségek vállalása korlátokat szabott a szabad versenynek?

Nem.

Az utólag felmerült pótmunkák és kiegészítő költségek nem eredményezték a szabad verseny korlátozását. A vállalkozási szerződés módosítása a közbeszerzésekről szóló törvény vonatkozó szabályainak betartásával történt.

A Közbeszerzési Hatóság a vállalkozási szerződés módosítására vonatkozó dokumentációt teljeskörűen ellenőrizte. Az erről szóló dokumentum a nyilvános EKR felületen is megjelent. A kapcsolódó dokumentumot válaszunkhoz csatoljuk.

Biztosan kijelenthető-e, hogy a kitűzött új dátum szerint valóban befejeződhet a kivitelezés?

A szerződésmódosításban szereplő új befejezési határidő reális, és a Közbeszerzési Hatóságnak benyújtott dokumentumok alapján szakmailag alátámasztott.

Fontos hangsúlyozni, hogy a véghatáridő a kivitelező számára kötbérterhes, ugyanakkor az előteljesítés megengedett. A városvezetés célja továbbra is az, hogy a Barlangfürdő mielőbb, biztonságos és megfelelő műszaki állapotban újranyithasson.

Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek