Enyhítették annak a nőnek az ítéletét, aki több millió forintot vett el diákmunkások béréből

Megosztás

A Miskolci Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki egy egyetemi iskolaszövetkezet ügyintézőjeként több mint 6,6 millió forintot utalt a saját számlájára jogosulatlanul. A másodfokú bíróság két évre csökkentette a börtönbüntetést, és öt év próbaidőre felfüggesztette annak végrehajtását.

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó szövetkezetnél a vádlott adminisztratív feladatokat végzett: ő rögzítette az új dolgozók adatait az informatikai rendszerben, összesítette a jelenléti íveket, kiszámolta a ledolgozott órákat és a hozzájuk tartozó béreket, valamint előkészítette az átutalásokat. A bérszámfejtés folyamata szinte teljesen az ő kezében volt.

Ezt a helyzetet használta ki az elítélt nő 2022 és 2023 között. A bíróság szerint olyan diákok adatait is rögzítette, akik korábban dolgoztak a szövetkezetnél, de az adott időszakban már nem voltak ott alkalmazásban. Az ő bankszámlaszámukat az édesanyja nevén lévő, de általa használt számlára írta át, és a soha el nem végzett munka után így összesen 6,6 millió forintot utalt magának.

Az ügyben első fokon a Miskolci Járásbíróság hozott ítéletet. A bíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek a nőt, és három év szabadságvesztésre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett kötelezte arra is, hogy térítse meg a szövetkezetnek okozott kárt.

A másodfokon eljáró törvényszék több ponton enyhített az ítéleten. Enyhítő körülményként – kisebb súllyal – értékelte, hogy az elkövetés óta csaknem három év telt el, nagyobb súllyal pedig azt, hogy a vádlott a másodfokú eljárás során, több részletben 730 ezer forintot fizetett vissza a kárból. Mindezek alapján a szabadságvesztés tartamát két évre szállította le, a végrehajtást öt év próbaidőre felfüggesztette, a közügyektől eltiltás mellékbüntetést pedig mellőzte. Az ítélet egyéb rendelkezéseit a törvényszék helybenhagyta.

A bíróság a nőt előzetes mentesítésben is részesítette. Ez a büntetőjogi intézmény azt jelenti, hogy az elítélt előre mentesül a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények – például egyes munkavállalási korlátozások – alól, vagyis a törvény előtt büntetlen előéletűnek számít. Ráadásul a kiszabott szabadságvesztés egyharmadát úgy engedte el a másodfokú bíróság, hogy a vádlott addig az eltulajdonított összegnek nagyjából a tizedét fizette vissza.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek