Mi lesz a diósgyőri csokigyár dolgozóival? – egyeztetést kezdeményez a polgármester

Komoly aggodalmat váltott ki Miskolcon, hogy a Nestlé Hungária az év végén leállítja a termelést a több mint hat évtizede működő diósgyőri csokoládégyárban. A bejelentésre Tóth-Szántai József polgármester is reagált, aki szerint most elsősorban az érintett dolgozók és családjaik helyzete a legfontosabb.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nestle pénteken jelentette be, hogy hat évtized után végleg bezárja miskolci gyárát. A cég döntését azzal indokolta, hogy az üreges csokoládéfigurák iránt az elmúlt években jelentősen visszaesett a kereslet, ezért a gyár termelése is számottevően csökkent. A diósgyőri üzem kizárólag ilyen szezonális termékeket gyártott, amelyek számos országba jutottak el.

A vállalat közlése szerint már megkezdődtek a tárgyalások a gyár értékesítéséről. Céljuk, hogy olyan befektető vegye át az üzemet, aki tovább folytatná az édességgyártást, így a lehető legtöbb munkavállaló megőrizhetné az állását. A Nestlé szerint az egyeztetések előrehaladott állapotban vannak.

A bejelentés után Tóth-Szántai József azt írta közösségi oldalán, hogy szomorúan fogadta a hírt, hiszen egy olyan gyár zárhatja be kapuit, amelyhez miskolci családok és dolgozók generációinak emlékei kötődnek.

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy magántulajdonban lévő vállalat üzleti döntésére az önkormányzatnak nincs közvetlen ráhatása, ezért nem szeretne felelőtlen ígéreteket tenni, de felveszi a kapcsolatot a Nestlé Hungária vezetésével, hogy első kézből tájékozódjon a folyamatokról, és áttekintsék, miben tud segítséget nyújtani a város. Emellett Miskolc két országgyűlési képviselőjével közösen azt is megvizsgálják, milyen lehetőségei lehetnek az önkormányzatnak és az államnak a gyár jövőjének rendezésében.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek