Készen áll a dél-kiliáni egészségház, de a kötelező fideszes bürokrácia még zárva tartja

Megosztás

Kötelező közbeszerzésen kell kiválasztani az áramszolgáltatót, ez pedig hónapokat vesz igénybe. Addig készen, de kénytelen-kelletlen üresen kell állnia az egészségháznak.

Az üggyel kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatóján Bartha György, a Velünk a Város önkormányzati képviselője elmondta: „Miskolc városában ez évben is voltak és vannak fejlesztések. A hátam mögött látható orvosi rendelő, vagy Egészségház is ezeknek a fejlesztéseknek a része. A története röviden az, hogy 2017-ben még az előző, fideszes városvezetés pályázott a fejlesztési forrásra, ők voltak, akik meghatározták a helyszínt is. Sajnos sumák módon, csöndben tették, a lakossággal nem egyeztettek, ebből számos probléma is adódott. 2021. augusztusában azért elkezdődött végül az építkezés. Most már, ahogy itt látható, majdnem készen van, de még sajnos nem lehet költözni. Azért nem lehet költözni, mert ez év júliusában a kormány kiadott egy rendeletet, hogy – különösen az ilyen új építéseknél – közbeszerzésen kell kiválasztani az áramszolgáltatót és megkötni vele a megállapodást. Mintha annyi áramszolgáltató lenne az országban, mint például építőipari cég. Valójában van egy vagy kettő, amelyekből választani lehet” – vázolta a fennálló helyzetet a képviselő. 

Hozzátette: „Ez az építkezés közben életbe lépett előírás hónapokkal tolta el az átadást, mivel kötelező határnapok vannak egy közbeszerzésnél. Jelenleg tehát továbbra is a régi helyén, a Kilián-déli szolgáltató házban működik a felnőtt orvosi rendelő, a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, valamint az a vérvétel is, amit már 2008-óta a választókerületi alapomból finanszírozok. Ezeket a rendelések és egészségügyi szolgáltatások, ugyanúgy megtalálhatóak lesznek majd az új Egészségházban is, amint az akadályok elhárulnak és megtörténhet a beköltözés.”

A tájékoztató másik előadója Bazin Levente, a Velünk a Város önkormányzati képviselője ismertette a városrész más fejlesztéseinek aktuális helyzetét, kapcsolódva képviselőtársa szavaihoz: „Bartha György képviselőtársam részletesen beszámolt az Egészségház körüli huzavonáról, az energiaszolgáltatás közbeszerzése kapcsán. Más beruházások esetében is ugyanez a helyzet a városban. A stadionnál található sport óvoda munkálatai is lezajlottak, elkészült az épület és a használatbavételi eljárás zajlik. Gyakorlatilag már hónapok óta, és nem is látjuk igazán a végét. Valószínűleg már csak jövő évben sikerül ezt majd a Kormányhivatallal lemeccsezni. Nagyon lassan halad az ügyintézés a Kormányhivatalnál és az MVM-nél, és az ehhez hasonló állami szerveknél. Ezért szeretnénk a városlakóknak információt adni a városban zajló beruházások, projektek kapcsán, hogy lássák a teljes képet. Három fő csoportba sorolhatóak a témák: az egyik a közlekedés. Nyilván mindenkinek most azonnal eszébe jut az MVK-nak a helyzete, amelynek a működési szintjét fenntartani is iszonyatos erőforrásba kerül, miután az állam megvonta a támogatást az MVK-tól. Ez évente félmilliárd forint, amit visszamenőleg vontak meg 2019-től. Az előző városvezetés is több milliárd forintnyi hátralékot hagyott maga után. Azt is tudni kell, hogy nem tartozik most már a tömegközlekedés a kötelezően ellátandó állami feladatok körébe. Tehát az állam azon kívül, hogy elvonta a támogatást, semmilyen összeget nem ad a tömegközlekedésre Miskolcnak. Ezt a költséget az önkormányzat száz százalékosan önerőből kell, hogy kigazdálkodja” – ismertette a képviselő. Forrás: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek