Az orvosi kamara rengeteg dolgot kifogásol a kormány egészségügyi átalakítási terveiben

Megosztás

Valóban szükség van reformokra, ez nem is kérdés a kamara számára sem, de hosszú levélben sorolják kifogásaikat, amik nagyon nincsenek rendben a tervezetben.

A Magyar Orvosi Kamara szerint nem halogatható az egészségügy átalakítása, ezért „üdvözlik”, hogy a kormány sokéves késlekedés után hozzáfog az átalakításhoz – írta a MOK a Takács Péter államtitkárnak címzett levelében. Ugyanakkor az egyelőre nem nyilvános tervezettel kapcsolatban nagyon sok kifogásuk van.

Amit eddig tudunk
A Medicalonline október elején látta a tervezetet, amely szerint megszűnik a szabad orvosválasztás lehetősége,a városi kórházak tulajdonképpen járási egészségközponttá alakulnak, az alapellátás, népegészségügyi prevenció és a központi ügyelet mellett egynapos műtétek, belgyógyászati alaptevékenységek, szülészeti és sürgősségi ellátások lesznek elérhetők,rövidül a látogatási idő, viszont az „elfekvőkben” családtagok vagy a beteg által kijelölt személyek besegíthetnek,szinte a fél országban megváltozik az ügyeleti ellátás (Budapesten nem),az egészségügyi dolgozókat át lehet majd vezényelni (valószínűleg a megyén belül) más intézményekbe.

A Magyar Orvosi Kamara hiányolja a tervezetből például a beteget a középpontba helyező, a betegbiztonságot figyelembe vevő, valamint az intézmények alulfinanszírozottsági problémáit kezelő részeket. Szerintük ez a javaslat csak az egészségügyi irányítás átalakítására koncentráló elemeket tartalmazza.

Azt is leírják, hogy az előterjesztés több helyen nem koherens, a szabad orvosválasztás szabályozása (vagyis a megtiltása) például nincs kifejtve, arról pedig egyáltalán nem szól a javaslat, hogy az intézményválasztást szabályoznák-e, és ha igen, hogyan. A kormányzati előterjesztésben szerepel az is, hogy a legfontosabb szervezési szempont a betegbiztonság lesz, de a MOK szerint ezt a rendelkezések nem támasztják kellőképpen alá. További részletek a Hvg.hu cikkében olvashatók.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek