Alig távozott Johnson, már utódjának bukásáról beszélnek – Liz Truss mindenkit magára haragított

Megosztás

Még szinte be sem melegedhetett a Boris Johnsont váltó Liz Truss bársonyszéke, egyre többen biztosak abban, hogy rövidesen teljesen elfogy körülötte a levegő és ő is repül, mint elődje. Bőven vannak gondok a brit politikában, Trussnak nem sok időt jósolnak.

Politicónak nyilatkozott több konzervatív politikus, akik szerint a jelenlegi brit miniszterelnök belebukott az adópolitikájába, mellyel magára haragította a saját pártját és támogatóit. A név nélkül nyilatkozó toryk abban egyetértenek, hogy Liz Trusst nem indíthatják újra a választásokon.

A tory jobboldal támogatói péntekre dühös WhatsApp-üzenetekben sérelmezték a miniszterelnök társasági adóval kapcsolatos legutóbbi fordulatát. Egy veterán képviselő a lapnak azt mondta, hogy soha nem volt annyira paprikás a hangulat, mint most, egy jelenlegi tory képviselő szerint pedig Truss elérkezhetett miniszterelnöksége végéhez. “Szerintem már jövőhéten távozni fog” – fogalmazott.

A konzervatív párt már elkezdte keresni annak a lehetőségét, hogy miként és kivel lehetne leváltatni Trusst, és bár belső szabályzat a pártelnök és a miniszterelnök leváltását bonyolulttá teszik, a szabályokat attól még meg lehet változtatni, és úgy tűnik, Truss eltávolításának kérdése már nem az, hogy meg fog-e történni, hanem, hogy mikor. További részletek a Hvg cikkében olvashatók.

Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Kapcsolódó cikkek