Márki-Zay: Legyen három roma képviselő a közös listánkon

Megosztás

Senki nem foglalkozik a romaügyekkel, ám az ellenzéki miniszterelnök most mert nagyot lépni.

„Én már minden személyes kérdést elengedtem, és azt mondtam, hogy a pártok egymás között osszák el ezeket a helyeket, én nem akarom az ő listás helyeik számát csökkenteni. Egyvalamihez ragaszkodom csak, hogy a három roma képviselőnek feltétlenül szerepelnie kell a megállapodásunk alapján ezen a listán” – mondta pénteken Márki-Zay Péter az ATV Híradójának. A miniszterelnök-jelölt nem vett részt az ellenzéki pártok legutóbbi tárgyalásán, ahol a közös lista volt a téma.

A roma képviselők kérdése amiatt került ismét szóba, mert a nap folyamán korábban Lakatos Béla, Márki-Zay roma szakpolitikai kabinetvezetője aggodalmát fejezte ki Facebook-oldalán azzal kapcsolatban, hogy a helyek osztogatásakor nem látja, hol vannak a roma képviselők.

Kapcsolódó cikkek