Ilyen hihetetlen luxusban él a világ legjobban kereső sportolója, a megvalósuló álmok – képek, videó

Megosztás

Nem Cristiano Ronaldo és nem is Lionel Messi a jelenleg legjobban kereső sportoló, hanem Conor McGregor. A Covid-járvány sincs rájuk hatással, a Forbes számításai szerint például az ötven legjobban kereső sportoló összesen 2,8 milliárd dollárt vághatott zsebre 2021-ben.

És ez csak egyetlen év termése számukra. Az UFC ír világbajnoka, Conor McGregor áll a lista élén 180 millió dolláros (43,9 milliárd forint) keresettel. Ezt elsősorban annak köszönheti, hogy megvált többségi tulajdonától a Proper No. Twelwe ír whisky-lepárló cégben – írja a Blikk.

Saját elmondása szerint már 2018-ban ajánlatot kapott a részvényeiért, de akkor inkább elodázta a könnyű pénzkeresetet. Türelme jó befektetésnek viszonyult, így két évvel később 150 millió dollárt (47 milliárd forint) kapott a papírokért. Az UFC-ben elért eredményei 22 millió dollárt hoztak a konyhára, míg nyolc millió dollár (összesen 9,3 millird forint) egyéb szponzori és üzleti bevételekből származott.

„Írországban kiváló lepárló üzemek és nagy ivók vannak. Nagyapám is imádta a whiskyt, mindig azt mondta nekem, hogy Írország a whisky készítés világbajnoka.”

McGregor a whisky mellett a divatiparban is érdekelt, és üzletei egyre jobb gazdasági eredményeket érnek. Nem meglepő, hogy ennyi pénzből komoly ingatlanportfóliót épített fel. A bázist a korábbi ír miniszterelnök, Albert Reynolds korábbi otthona adja, amelyet 2019-en 2 millió fontért (856 millió forint) vásárolt meg a ketrecharcos. Az ingatlan Kildare megyében, Straffan városka mellett található.

Az ingatlanban öt hálószoba, hat fürdőszoba, nappali, étkező, konyha, edzőterem és számos, a luxust biztosító helyiség található. A kertben lovaglási lehetőség van, hihetetlen kilátás a Liffey-folyóra. Valamint egy olyan golf pálya, amely a 2006-os, híres Ryder Cup-nak (amikor Európa válogatottja játszik az Egyesült Államok ellen) is otthon adott. Az ingatlanon maga a tulajdonos vezet végig az alábbi videóban.

Természetesen Írországban sincs mindig olyan idő, hogy a McGregor-család a napfényt élvezni tudja. Ilyenkor Marbellán, a családi üdülőbe ruccan ki a csapat. A Földközi-tenger partján elhelyezkedő villa 1,3 millió fontjába (556 millió forint) került még 2018-ban az UFC világbajnokának. Saját gyógyfürdővel, a hálószobából elérhető, feszített víztükrű, kültéri medencével, természetesen edzőteremmel és számos luxushelyiséggel rendelkezik. A környék amúgy hemzseg a sportsztárokról, számos korábbi és jelenlegi sportoló fektetett már be a környéken ingatlanba.

A ketrecharcos természetesen nagy autógyűjtő is. A legfontosabb autócsodák, amik a garázsában állnak, vagy álltak korábban:

Lamborghini Aventador Roadster (196,8 millió forint), amelyet McGregor Lángszórónak becéz. Egy McLaren 650S (83,5 millió forint), amelyet egyszer egy Írországban közzétett videójában mutatott be, amikor egy piros lámpához érve elbeszélget egy társasággal, majd amikor zöldre vált a lámpa, belelép a gázba. Lambo-rajongóként a Lamborghini Urus (68,5 millió forint) sem hiányzik a gyűjteményből.

McGregor előszeretettel pózolt korábban egy Rolls-Royce Ghost (106 millió forint) és egy Phantom Drophead Coupe (210,4 millió forint) mellett is. Az egyik fekete, a másik fehér. Szigetországi lévén nem hiányozhat a gyűjteményből a Bentley Continental GT (63,6 millió forint) sem. Ha már így körbejártuk az autóipar luxus csodáit, akkor a Land Rover, a BMW és a Cadillac sem maradhat ki a sorból. Utóbbi luxusterepjárót egyszerűen csak Franklinként emlegeti.

Néhány példa a csodajárművekből:

Egy kört valamelyik gépjárművel? Álmodozni szabad…

Kapcsolódó cikkek