Szörnyű tragédia, megörökítették, ahogy egy óriási sziklafal rázuhan a csónakázókra – videó

Legalább hét ember vesztette életét, amikor a meglazult sziklafal rázuhant csónakjukra. Annyira gyorsan történtek az események, hogy az áldozatoknak esélyük sem maradt a menekülésre. Legalább hét ember meghalt, amikor csónakázókra zuhant egy szikla egy brazíliai tavon – írja az Index.hu. További három embert még keresnek, harmincketten pedig megsérültek az ország délkeleti részén történt balesetben. Közülük kilencen vannak kórházban.  Az interneten keringő videó azt a pillanatot mutatja be, amikor a sziklarész leválik a sziklafalról, miközben a bámészkodók figyelmeztetni próbálják a csónakázókat. Búvárok és helikopterek kutatnak a vízben további túlélők után. A…

Tovább olvasom

Kásler: Napi 200 halálesettel számolunk, szükség lesz a 4. oltásra – itt az ötödik hullám

Néha elég egy-két nap eltérés is, hogy bizonyos kormánypárti szakértők homlokegyenest ellentmondjanak egymásnak. Rusvai Miklós már a harmadik oltáshoz sem ragaszkodott volna, Kásler már a negyedik szükségességéről beszélt, vélhetően pedig utána majd a többiről is. Hivatalosan már az ötödik hullámban vagyunk és napi 13.000 feletti fertőzöttel számolnak. Kormánykörökből talán most először érkezett bármilyen konkrétum, ami azt taglalta, hogy milyen a kórházba kerülők oltatlan-oltott aránya. Egyelőre nem néz ki túl szépen a dolog a 60-40%-kal. Elkezdődött Magyarországon a járvány ötödik hulláma, és ha nem jön újabb mutáció, valamint nem nő jelentősen…

Tovább olvasom