WHO: Az emlékeztető-oltások nem vetnek véget a járványnak, inkább meghosszabbítják

Megosztás

Felettébb meglepő vélemény az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója. Az állandó emlékeztető oltások teljes vakvágányt jelentenének? Az oltásokra inkább a kevésbé átoltott harmadik világban lenne szükség, jó lenne végre egy egységes álláspont és egy megoldás, de ettől a jelek szerint még nagyon messze járunk.

Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával – figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, szavait a Hvg.hu idézi.

Egyetlen ország sem lábalhat ki a pandémiából emlékeztető oltások segítségével, és az emlékeztető oltások nem adnak okot az ünneplésre

 – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz Genfben tartott sajtótájékoztatóján.

A főigazgató szerint „az általános emlékeztetőoltás-programok inkább meghosszabbítják a járványt, mintsem véget vetnének neki”, mert eltérítik a vakcinákat azoktól az országtól, amelyekben még alacsony az átoltottság. Felhívta a figyelmet arra, hogy a világban beadott minden öt vakcina közül egy emlékeztető oltás, ugyanakkor a jelenleg kórházi kezelésre szorulók és a halálos áldozatok jelentős többsége oltatlan.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz idei utolsó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy 2022-nek a Covid–19-járvány végét hozó évnek és egyben a szolidaritás új korszakát jelentő kezdetnek kell lennie.

A járvány második évét összegezve az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének vezetője hangsúlyozta, hogy „tizenkét nagyon kemény hónap áll mögöttünk, de nem szabad hagynunk, hogy elvesztegetett év legyen”. Hozzátette, hogy le kell vonni a tanulságokat egy olyan évből, amikor több mint 3,5 millió ember halt meg a Covid–19-betegség következtében, több, mint 2020-ban.

2021 sok okot adott nekünk a reménységre, vakcinák formájában, amelyek kétségkívül sok életet mentettek meg, de az oltóanyag elosztásában megnyilvánuló méltánytalanság sok emberéletet követelt

 – mondta a főigazgató.

Related posts