Jövő szeptember 30-ig bármire felhasználhatók a Szép-kártyán lévő összegek

Megosztás

A kormány meghosszabbította az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között, így kilenc hónappal tovább, 2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Tállai szerint a Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is.

A Szép-kártyára történő feltöltések adatait ismertetve elmondta, hogy az elmúlt években a feltöltések 70 százaléka vendéglátás alszámlára, a 10 százaléka szabadidő alszámlára és a 20 százaléka szálláshely alszámlára érkezett.

Ám ennek a megoszlásnak lényegében 2022. szeptember 30-ig nincs jelentősége, hiszen Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható, így például a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető – mondta.

(hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek