Elbukta a bizalmi szavazást Fekete-Győr András, már nem ő a Momentum elnöke

Megosztás

Megvonták tőle a bizalmat, leváltották az elnöki posztról, ám a pártot nem hagyja el a politikus.

A párt vasárnap este tartotta a bizalmi szavazást, amit Fekete-Győr András kezdeményezett maga ellen, miután a vártnál is gyengébben szerepelt a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. (21 050 szavazattal mindössze 3,39 százalékot ért el.)

A küldöttgyűlés kétharmada megvonta tőle a bizalmat. Az utódjáról a párt következő tisztújításán döntenek, amit várhatóan novemberre hívnak össze. A párt közleménye szerint Fekete-Győr András ezt elfogadta és azonnali hatállyal beadta lemondását. A Momentum hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki pozícióra pedig hamarosan ki lesz írva a tisztújítás.

A 32 éves politikus 2016 óta vezette a Momentumot. Akkor vált ismertté, amikor 2017 januárjában népszavazást kezdeményeztek a 2024-es nyári olimpia megrendezése ellen. Miután leadtak 266 ezer aláírást, a kormány visszavonta a pályázatát, így a népszavazást nem kellett megtartani.

A Momentum közleménye szerint az előválasztási eredmény megmutatta, hogy „új lendületre van szüksége a Momentumnak ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az építkezést és a magyar közélet még inkább meghatározó közössége legyen. Ezt is mérlegelte a Momentum Küldöttgyűlése, amikor szavazott a bizalmi indítványról. András továbbra is a Momentum aktív politikusaként dolgozik tovább elkötelezetten a kormány- és rendszerváltásért, támogatva a Momentum 15 előválasztási nyertes jelöltjét és a teljes ellenzéki összefogást”. (444.hu)

Related posts