Bizalmi szavazást tartanak Boris Johnson ellen

Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél – jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője az MTI tudósítása szerint. Brady közölte, hogy a szavazást brit idő szerint 18 és 20 óra – közép-európai idő szerint 19 és 21 óra – között tartják. A voksokat azonnal összeszámolják és az eredményt nem sokkal később kihirdetik. A kormányfő elleni bizalmi szavazás kiírása hosszabb ideje napirenden volt, miután az elmúlt…

Tovább olvasom

Elbukta a bizalmi szavazást Fekete-Győr András, már nem ő a Momentum elnöke

Megvonták tőle a bizalmat, leváltották az elnöki posztról, ám a pártot nem hagyja el a politikus. A párt vasárnap este tartotta a bizalmi szavazást, amit Fekete-Győr András kezdeményezett maga ellen, miután a vártnál is gyengébben szerepelt a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. (21 050 szavazattal mindössze 3,39 százalékot ért el.) A küldöttgyűlés kétharmada megvonta tőle a bizalmat. Az utódjáról a párt következő tisztújításán döntenek, amit várhatóan novemberre hívnak össze. A párt közleménye szerint Fekete-Győr András ezt elfogadta és azonnali hatállyal beadta lemondását. A Momentum hat elnökségi tagja továbbra is folytatja a munkáját, az elnöki…

Tovább olvasom

Fekete-Győr bizalmi szavazást kezdeményezett maga ellen az előválasztási eredménye után

Miközben sok momentumos jelölt nyerni tudott a választókerületében az ellenzéki előválasztáson, a párt elnöke, Fekete-Győr András szinte mindenhol a legkevesebb voksot begyűjtve, messze lemaradva az utolsó helyen végzett a miniszterelnök-jelöltek között. Éppen ezért felmerült, hogy mi is lesz a sorsa a Momentumom belül – kedd reggeli posztjában erről írt Fekete-Győr: „A médiában az előválasztási eredmények tükrében megindult a találgatás arról, hogy le fogok-e mondani a pártelnöki tisztségemről. A találgatások nem vezetnek sehova, ezért leírom nektek, hogy mi a helyzet” – idézi szavait a Telex. Fekete-Győr ezután megköszönte a 130 ezer,…

Tovább olvasom