Időközi választást kell kiírni, mert három év börtönre ítélték a polgármestert

Megosztás

Költségvetési csalás miatt három év börtönre ítélte a Pécsi Ítélőtábla a Tolna megyei Nagyszokoly független polgármesterét.

A teol.hu Tolna megyei hírportál azt írta, hogy Bors Bálintot másodrendű vádlottként ítélték el jogerősen. Tóth Sándor, az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: egy raktározással foglalkozó gazdasági társaság 2011 és 2013 között több mint 131 millió forint áfát igényelt vissza jogtalanul, és ennek a cégnek a másodrendű vádlott ügyvezetője volt. Az ügyben négy vádlottat ítélt el a bíróság, a másodrendű vádlottat a szabadságvesztés mellett három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és gazdasági szervezet vezetésétől.

Bors Bálint, akinek az ítélettel megszűnt a megbízatása, 2010 óta volt független polgármestere a 800 lakosú Nagyszokolynak. Zemán Tünde, a település jegyzője közölte, időközi választást a veszélyhelyzet megszűnését követő tizenöt napon belül kell kitűzni az ezt követő hetvenedik és kilencvenedik nap közötti időszakra. Az önkormányzatot jelenleg Farkas Györgyi Ildikó (független) alpolgármester ügyvivőként vezeti.

MTI

Kapcsolódó cikkek