Hazai pályán ért el 1-1-es döntetlent a Kecskemét ellen a DVTK

Megosztás

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Kecskemétet fogadta a Diósgyőr – olvasható a borsodi klub honlapján. A mérkőzés elején a KTE szerzett vezetést, majd a DVTK a félidő második részében Könyves Norbert révén egyenlített, de gólban elévülhetetlen érdemeket szerzett Hornyák Marcell is.

A második félidőben mindkét csapat megszerezhette volna a győztes gólt, de maradt az 1-1-es döntetlen.

Kondás Elemér vezetőedző így értékelte a találkozót: “Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a KTE igazolta jó hírét. Tudtuk, hogy rengeteg magas játékosuk miatt a pontrúgásaik életveszélyesek, erre rögtön az első szabadrúgást mégis megettük. A pontrúgásoknál ki vannak osztva az emberek, mindenki a saját párharcát vívja, aki ügyesebb, erősebb, jobban koncentrál, az tudja elfejelni a labdát. Néha annyi is elég, hogy valaki egy fél fejjel megelőzze a másikat, és máris gólt tud szerezni.”

“Bátortalanul kezdtük a mérkőzést, de utána a játékosok felvállalták, amit tudnak. Az első félidő első felében rendkívül pontatlanul játszottunk, nem működött a letámadásunk, mert sok labdát elszórtunk, ebből tudott jönni az ellenfél. Emiatt bele kellett nyúlni a csapatba, és lecseréltük Suljićot. Amikor rendeztük a sorokat, kiegyenlítettünk, és a mezőnyben megvoltunk, egyedül a pontrúgásoknál voltak továbbra is gondjaink. Ellenfelünk masszívan és zártan védekezett, kevésszer tudtuk megbontani a védelmüket, amikor sikerült, akkor pedig nem sikerült a beadás. Egy kis higgadtság hiányzott a fontos pillanatokban. Több, a felállt védelem mögé élesen belőtt labdát vártam volna, mert a magas védők ellen az a hatásos módszer. Helyette sokszor felíveltük, ám birkózásban ők voltak a jobbak.”

“Akár ki is kaphattunk volna, mert Póser több bravúrt mutatott be a vége felé, de milyen érdekes, a végén mégis mi nyerhettünk volna, mert óriási helyzet maradt ki közvetlenül a lefújás előtt. A legutóbbi két iksz között óriási a különbség. Siófokon a vezetés megszerzése után csak futballozgattunk, az a mérkőzés egyáltalán nem volt számomra elfogadható. A mai döntetlen inkább elfogadható, semmi baj nem lenne, ha legutóbb hazahozzuk mindhárom pontot. Siófokon is lőttünk egy szabályos gólt, de nem adta meg a sors, mert nem tettünk eleget érte, ma viszont többet tettünk a győzelemért. Zsemlye bokája kifordult, még nem tudjuk, mennyire súlyos a sérülése. Ma is ól játszott, ő is nagyon hiányzott a csapatból Siófokon. Jelenleg nagyon szoros az mezőny, később majd tisztábban látunk, de úgy tűnik, idén is erős lesz a bajnokság.”

A Diósgyőri VTK négy forduló után nyolc pontjával a tabella hetedik helyén áll.

dvtk.eu

Kapcsolódó cikkek