Velünk a Város: A miskolciak nemet mondanak az ITC-székház lebontására

Megosztás

Az ITC-székházat jogszabályok is védik – jelentette be Dr. Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője. Az alábbiakban a frakció ezzel kapcsolatos közleményét idézzük változtatások nélkül.

“Az a politika, amit a kormányzópárt az ITC-székház kapcsán folytat, aljas és kétszínű. 2016-ban ugyanis született egy törvény, amit a települések jellegzetes és értékes arculatának megóvása érdekében alkottak. E szerint minden helyi önkormányzatnak meg kell határoznia azokat a területeket, amiket védelem alá kíván helyezni. A miskolci képviselő-testület ezzel kapcsolatban 2017. december 21-én rendkívüli közgyűlésen döntött.”

“A fideszes városvezetés által készült rendelet értelmében a megóvandó épületek listáján a 85. számú tétel az ITC-székház lett, amit most, bő három évvel később a Fidesz-kormány megbízottja, Alakszai Zoltán, és a Fidesz országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin szeretnének lebontani. Annak ellenére, hogy a törvény szerint azokat az épületeket, amelyeket helyi védelemben részesítettek, nem lehet lebontani, állagukat meg kell őrizni, sőt, szükség esetén fel kell újítani a tulajdonosnak.”

“Dr. Simon Gábor a múlt héten petíciót indított az épület megmentése érdekében. A miskolciak álláspontját a kérdésben jól mutatja, hogy néhány órán belül több százan jelezték csatlakozási szándékukat. E hét elejére már több min ezren írták alá névvel és lakcímmel a petíciót, és még többen jelezték, hogy kiállnak az épület megmentése mellett.”

Kapcsolódó cikkek