A sárospataki Csomós nyert, a miskolci Hadik óriásit bukott a hétvégi ralin

Megosztás

fotó: Csomós Miklós – Nagy Attila – Skoda Fabia R5 Facebook

A szombati remeklés és négyből három megnyert szakasz után stabil, menedzselhető előnyből kezdhette meg az idei egyetlen murvás ORB-futam második napját a sárospataki Csomós Miklós és Nagy Attila, a páros pedig nem bízta a véletlenre a dolgot, rögtön szakaszgyőzelemmel nyitott és egyértelművé tette, hogy nem fog esélyt adni a riválisoknak. Az első nap során összeszedett bő félperces fór kényelmesen elégnek bizonyult, a kisebb esővel nehezített Kislőtéren mentek egyedül egy fokkal lassabban, de a második körben ismét két szakaszgyőzelemmel nyitottak és végül parádés teljesítménnyel nyertek – írja a Formula.hu.

A címvédő és listavezető miskolci Hadik András és Kertész Krisztián vasárnap már felvette a tempót, nyert szakaszt és ha csak a vasárnapot nézzük, akkor az utolsó szakaszig jól is állt, ám a verseny legvége igazi drámát hozott. A jutaspusztai részen, nagyjából két kilométerrel a cél előtt ugyanis Hadikék egy nagyon tempós balkanyarban lesodródtak az útról, a Ford berepült a fák közé, ahol borzasztóan összetört és gyakorlatilag darabjaira hullott. Szerencsére mindkét versenyző kiszállt különösebb sérülések nélkül, ugyan a mentőt beküldték hozzájuk, de nem lett nagy baj – így viszont a biztos második hely helyett nullázott a páros.

A második helyet ezzel a tegnap hibázó Turán Frigyes és Bagaméri László szerezte meg, a dobogó alsó fokára pedig Klausz Kristóf és Csányi Botond állhatott fel.

A bajnokság így szoros lett, Csomósék megnyerték a versenyt, a második napot és a power stage-et is, úgyhogy maximális pontszámot szereztek és nagyon megközelítették Hadikot – a hátralévő két versenyen köztük óriási BAZ megyei csata lehet még a bajnoki címért. Jelenleg négy ponttal Hadik vezet, “virtuálisan” (különböző, még nem hivatalos, de szinte biztos számításokat elvégezve) viszont már egálban vannak a bajnokság első két helyén!

A Székesfehérvár-Veszprém Rali végeredménye:

  1. Csomós/Nagy
  2. Turán/Bagaméri 01:21,5
  3. Klausz/Csányi +1:45,7
  4. Osváth/Papp +1:59,8
  5. Ollé/Ollé +2:12,3

Kapcsolódó cikkek