Mészáros Lőrinc: Aki szerint mindent mi viszünk, az nem mond igazat

Megosztás

Az Index készített ritkaságnak számító nagyinterjút a leggazdagabb magyar emberrel, akit kérdeztek a vállalkozásáról, a pénzéről és a családjáról is.

“Az egy balliberális tévhit, hogy a munkákat odaadják a vállalkozóknak. A munkáink döntő többségéhez nyílt eljárásokkal jutunk, ahol a legkedvezőbb ajánlat győz. A pályázatok 95 százaléka nyílt és hirdetménnyel induló eljárás, amelyen bárki részt vehet. Én örvendetesnek találom, hogy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég nemzetközi hátterű multikkal tudja felvenni a versenyt. Ami pedig a tényeket illeti, mind nyilvánosan elérhető adat: a közbeszerzési eljárások kevesebb mint tíz százalékát nyertük el vagy kizárólagosan, vagy másokkal társulva, aki tehát azt állítja, hogy mi mindent viszünk, az nem mond igazat”

– hangzik el az interjúban.

“Azt persze nem állítom, hogy ellenséges közegben dolgozunk, mint, mondjuk, 2002 és 2010 között, amikor sorra kaptuk a NAV-ellenőrzéseket, folyamatosan vagyonosodási vizsgálatokat rendeltek el ellenem”

– tette hozzá.

A teljes interjú itt olvasható!

Kapcsolódó cikkek