Ötletes: Bocsánatot kér a Fidesz Miskolctól elvont források miatt?

Érdekes plakátok jelentek meg a miskolci busz- és villamosmegállókban, amelynek szövege szerint a kormánypárt elnézést kér a miskolciaktól az elvonások, s így a tömegközlekedés sanyarú helyzete miatt.

Természetesen szó sincs róla, hogy a Fidesz saját maga kérne bocsánatot, csupán egy ötletes figyelemfelhívó akció az egész – hiába szerepel Csöbör Katalin és Hubay György képviselők neve is a plakáton.

Mint ismeretes, az utóbbi hetekben többször is egymásra mutogatott a Fidesz és a jelenlegi városvezetés a tömegközlekedés ügyében: a kormánypárt szerint a jelenlegi vezetés alkalmatlan a feladata ellátására, míg a másik oldal úgy véli, komoly adósságokat halmozott fel az előző ciklus alatt a Fidesz, ráadásul a kormányzati elvonásokkal az ellenzéki vezetésű településeket szeretnék kivéreztetni.

Erre reflektálnak a plakátok, amelyek szövegezése olyan, mintha a Fidesz írta volna: „Csak a miskolci tömegközlekedéstől 1.000.000.000 forintot, a várostól pedig több, mint 3.600.000.000 forintot vett el a Fidesz-KDNP kormány. Ezért kell most Önöknek többet várniuk a buszra, villamosra” – olvasható a plakátokon. „Sajnáljuk, hogy nem tettünk semmit Önökért. Sajnáljuk, hogy fontosabb volt, hogy az ellenzéki városoknak rossz legyen, mint az, hogy Miskolcnak jó.”

Kapcsolódó cikkek