Négy migránst csempészett a miskolci férfi

Megosztás

A 36 éves miskolci férfi négy illegális migránst szállított, amikor a Tolna megyei rendőrök intézkedtek vele szemben – írja a police.hu.

A Paksi Autópálya Alosztály járőrei – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály jelzése alapján – 2021. április 13-án 16 óra 15 perckor az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 108-as kilométerszelvény közelében, Paks térségében ellenőriztek egy magyar rendszámú személygépkocsit. A járművet egy magyar férfi vezette, aki négy, magukat szír állampolgárnak valló személyt – két férfit és két nőt – szállított. A külföldiek személyazonosságukat, illetve magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. A rendőrök a sofőrt, valamint az utasait elfogták és előállították.

Az illegális migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A jármű vezetőjével, egy 36 éves miskolci férfival szemben a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségen.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódó cikkek