Elképesztő: Többszáz milliárdos hitelt vennénk fel Kínától, hogy Budapesten egy kínai egyetemet építsünk

Megosztás

Az előterjesztés Szijjártó Péter és Palkovics László nevéhez fűződik. Tehát ugye értjük? Többszáz milliárdos hitelt vesz fel hazánk Kínától, hogy kínaiaknak Budapesten egyetemet építsünk, az elképesztően hatalmas adósság visszafizetése pedig a magyar emberekre vár.

Óriási kínai hitelt venne fel a magyar állam, „ez a konstrukció a Budapest–Belgrád vasúti beruházás mintáját veszi alapul” – ez áll a kínai elitegyetem, a Fudan budapesti kampuszának építéséről szóló kormányzati dokumentumban a Direkt36 szerint. A portál azt állítja, a birtokába került az az előterjesztés, amelyet a kormány már megtárgyalt, és amelyet Palkovics László innovációs és technológiai, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jegyez.

Azt tavaly jelentették be, hogy a sanghaji Fudan Egyetem 2024-ben Budapesten nyitná meg az első önálló európai kampuszát. A most kiszivárgott előterjesztés szerint a beruházáshoz 100 milliárd forintot a magyar állam közvetlenül biztosítana, 450 milliárdot pedig Kína hitelezne, vagyis a beruházás egymaga drágább volna, mint amennyi pénzt a kormány 2019-ben a magyar felsőoktatásra összesen adott. A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza egy vagyonkezelő alapítványán keresztül. Az építkezésre a Kínai Állami Építőmérnöki Vállalat tett ajánlatot. A terv szerint kínai munkások végeznék a munkákat.

Direkt36 egy másik kormányzati dokumentumra is hivatkozik, amely szerint

„a jogi szabályozást illetően szükséges elérni azt a pontot, amelynek eredményeként a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le.”

A döntésben az is szerepel: a kínaiak veszik át a Diákváros tervét. Ezt az ötletet még a 2024-es olimpia kapcsán ismerhettük meg, ha megkaptuk volna az olimpiarendezési jogot, az olimpiai falu lakásait kaphatta volna meg 8-10 ezer egyetemista és tanár. Most leírták, hogy az új beruházás ennek a fejlesztési programnak a helyszínén valósul meg.

A Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot a világ több pontján gyanúsították meg korrupcióval és kémkedéssel – teszi hozzá a Direkt36. A legsúlyosabb vád ezek közül az volt, hogy az Afrikai Unió etiópiai székházában a szerverek adatforgalmát minden éjjel titokban átmásolták egy kínai szerverre, bár a kínaiak természetesen mindent tagadnak. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek