Toroczkai László a Mi Hazánk miniszterelnök-jelöltje

Megosztás

Miniszterelnök-jelöltet hirdetett hétfőn a Mi Hazánk: a párt az elnökét, Toroczkai Lászlót indítja majd 2022-ben Orbán Viktor, illetve az ellenzéki előválasztás győztese ellen. Az önálló miniszterelnök-jelölt mellett mind a 106 választókerületben önálló képviselőjelöltet állít a Mi Hazánk, amely ezzel is azt üzeni, hogy sem Gyurcsány Ferenc (vagy embere), sem Orbán Viktor miniszterelnökségét nem támogatják, és a párt eddigi filozófiájának megfelelően egy harmadik utat kínálnak a választóknak.

„A balliberálisok kormányzása Magyarország gyors, a Fideszé pedig Magyarország lassú halálát jelenti”

– írták a miniszterelnök-jelölti bejelentéssel egybekötött közleményben, ami arra is kitért, hogy a jobb- és a baloldal egyaránt felelős az elmúlt harminc évben történt vagyon elherdálásáért, a magyar szuverenitás csökkenéséért.

A sajtótájékoztatón Toroczkai László pártja legfontosabb céljának a szuverenitás elvesztésével fenyegető államadósság-csapda elkerülését, illetve „a jelenleg nem létező” magyar nemzetgazdaság helyreállítását nevezte, a magyar emberek munkáján, illetve a magyar vállalkozások és a mezőgazdaság támogatásán keresztül, írja az MTI.

Hozzászólások

Related posts