Rendőrök vitték el az ellenzék vezetőjét Grúziában

Megosztás

Lerohanta a rendőrség a legnagyobb grúz ellenzéki párt, az Egyesült Nemzeti Mozgalom (UNM) székházát, és őrizetbe vették a vezetőjét, Nyika Meliját – írja a 444.

Kedden különleges rendőri egység hatolt be a UNM székházába, keresztülhatoltak a főleg bútorokból összeeszkábált barikádon, és paprikasprayvel távol tartva az őt védelmezőket, letartóztatták a párt vezetőjét. Hogy miért? A rendőrség rendelte el a letartóztatást arra hivatkozva, hogy nem fizette meg teljes egészében a 40 ezer laris (3,6 millió forint) óvadékot, amelyet a parlament 2019. június 20-21-i megkísérelt ostromával kapcsolatban rendelt el egy bíróság korábban.

A történet érdekessége, hogy pár napja éppen

a döntés miatt mondott le az ország miniszterelnöke, Giorgi Gaharia,

mert szerinte bár Melija sokszor nem tartotta tiszteletben a grúz törvényeket, és részt vett a tbiliszi parlament elleni 2019-es ostromkísérletben, elfogadhatatlan az intézkedés, mert magában rejti az erőszak tovagyűrűzése és a politikai válság lehetőségét.

A lemondása után nevezték ki elnöknek Irakli Garibashvilit, az ő hivatalba lépése után egy nappal pedig következett Melija letartóztatása.

fotó: Georgia Today

Kapcsolódó cikkek