Feljelentették Orbán Viktort és társait Kriza Ákos temetése miatt

Megosztás

Vészhelyzet idejére vonatkozó, védelmi intézkedések megszegése miatt tettek feljelentést Orbán Viktor és társai ellen a miskolci rendőrkapitányságon.

A feljelentő az Indexnek tett nyilatkozatot, miszerint sérelmezi, hogy szerinte

legalább százan vettek részt Kriza Ákos volt miskolci polgármester temetésén annak ellenére, hogy a hatályos járványvédelmi szabályok 50 főben korlátozzák a maximális létszámot.

A miniszterelnököt egy miskolci magánember, Heffner Attila jelentette fel, amiért a kormányfő nem tartotta be az általa aláírt járványügyi rendelkezéseket. A feljelentéshez videót is csatolt, melyen a leírás szerint látszik, hogy a búcsún jóval több mint 50 ember vett részt, ezzel pedig szabályt sértettek.

A veszélyhelyzeti intézkedés értelmében márpedig 50 főre maximalizálták a résztvevők számát temetések alkalmára. 

A Feljelentés dokumentuma (Északhírnök)

A Miskolci Rendőrkapitányság azonban a feljelentést elutasította, tudta meg a Magyar Nemzet. Ugyanis a jogszabály értelmében a korlátozás betartására a rendzevény szervezője és a helyszínt biztosító fél felel.

Kapcsolódó cikkek