Felmérés: Elképesztően szoros a verseny a Fidesz és az ellenzék között

Megosztás

Ha csak a pártok versenyét nézzük, továbbra is a Fidesz-KDNP a magyar belpolitika egyeduralkodója, népszerűségük tavaly második féléves csökkenése megállt, sőt, a decemberi 30 százalékról enyhén, 31 százalékra nőtt is februárban – derül ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből, amelyet a Telex szemlézett. A kormánypárt a biztos pártválasztók csoportjában 47 százalékos támogatottságra számíthat.

Az ellenzéki pártok közül a DK és a Jobbik között immár nagyon szoros a harc: Gyurcsány Ferenc pártja 11-ről 10 százalékra esett, a Jobbik 7-ről 9 százalékra erősödött (a Jobbik a falvakban és vidéki városokban 2-3 százalékponttal meg is előzi a DK-t). A biztos pártválasztók között megmaradt a DK jelentős előnye, a 18 százalékukkal szemben a Jobbik csak 12 százalékon áll ebben a mutatóban.

A Momentum a decemberivel megegyezően 6, az MSZP a decemberinél 1 százalékponttal gyengébb 5 százalékos eredményt ért el (a biztos pártválasztók körében 9 és 7 százalékon állnak). A Momentum továbbra is a fiatalok között számíthat leginkább támogatókra, itt a 13 százalékon álló Jobbik mögött második a maga 11 százalékával.A pártnélküliek aránya a februári felmérés szerint maradt a decemberben is mért 32 százalék.

A felmérés izgalmas része, hogy a Závecz Research vizsgálja azt is: milyenek lennének a szavazatarányok, ha a Fidesz-KDNP ellenfele hat ellenzéki párt listája lenne (és indulna még külön a Kétfarkú és a Mi Hazánk). A februári adatok szerint a páros verseny esetén a Fidesz 36 százalékot kapna, a pártprefenciával most nem rendelkezők 4 százaléka állna mellé egy szinte összellenzéki lista esetén.

További részletek a felméréssel kapcsolatban a Telex cikkében.

Hozzászólások

Related posts