Nagy hirtelenséggel távozik a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, mert ellehetetlenült

Megosztás

Egy messzire nyúló vita áll a háttérben, de még a kormánypárti tagok és a fideszes elnök ellen szavaztak, ezután érezte úgy, hogy nem lehet maradása.

Közleményben tudatta a Nemzeti Választási Iroda (NVI), hogy lemondott a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) 2018 óta vezető elnök, Rádi Péter. (Az NVI a választások lebonyolításáért felelős hatóság, az NVB pedig a politikai delegáltakból álló testület, mely dönt a választási ügyekben.) Rádi a szintén a Fidesz által delegált Patyi Andrást váltotta az NVB élén. Az NVI-től Pálffy Ilona augusztusban távozott, így rövid időn belül mindkét választási szerv vezetője lecserélődik.

AZ NVI közleménye nem részletezi az okokat, de Litresits András, az MSZP által delegált NVB-tag a 444-nek kettőt is említett.

Szerinte Rádi távozása összefügg azzal, hogy a testület utolsó, január 7-i ülésén a tagok egyhangúlag, tehát a fideszes delegáltakkal együtt leszavazták Rádi ügyrendi módosító javaslatát. Ennek szerinte részben egy pénzügyi jogvita áll a hátterében: az NVB tagjainak a tiszteletdíjából jogellenesen vontak le évekig a közterheket, ám ezt az NVI korábbi vezetője, Pálffy Ilona nem volt hajlandó sem elismerni, sem orvosolni (Litresits ezért perben is áll az NVI-vel).

Varga Mihály pénzügyminiszter ősszel módosítást nyújtott be a tb-törvényhez, amely szerint idén januártól az NVB tagjai már biztosítottnak minősülnek. Ez egyben azt is jelenti, hogy korábban nem voltak azok, vagyis valóban jogellenesen vonhattak le tőlük egyesek esetében akár több milliónyi járulékot. Rádi azonban Litresits elmondása szerint nem volt hajlandó foglalkozni az üggyel, hiába kérték, mert szerinte ez nem választási ügy.

Litresits szerint az se tett jót Rádi NVB-s megítélésének, hogy a választási eljárásról szóló törvény decemberi módosításába állítólag épp az ő javaslatára bekerült, hogy az NVB tagjainak járandóságát az elnök csökkentheti, ha hiányoznak az ülésekről. Csakhogy szerinte ez egy szükségtelen fegyelmezési eszköz az elnök kezében, ugyanis az NVB tagjaira nem jellemző a lógás.

Az ügyrend módosításáról az NVI Rádi útmutatásával december 23-án küldött email-t, sürgetve a tagokat, hogy január 7-én fogadják el azt. Ez már csak azért sem szült jó vért, mert a törvénymódosításban az elnök saját magának kétszer akkora tiszteletdíj-emelést járt ki, mint a tagoknak, és még a jelentős adminisztratív terhet viselő helyettese, Bozsóki Éva se kapott pluszkompenzációt.

A Nemzeti Választási Bizottság soron következő póttagjaként Dr. Téglási András lép be a testületbe, melyet az új elnök megválasztásáig Bozsóki Éva vezet – számolt be róla a 444.hu.

Kapcsolódó cikkek