A miskolciaknak van beleszólásuk a közügyekbe!

Megosztás

Kovács Kamilla, a miskolci önkormányzat részvételi referense szerint az állampolgároknak és így természetesen a miskolciaknak is rá kell döbbenniük arra, hogy igenis van beleszólásuk a közügyekbe.

“Biztosak vagyunk abban, hogy a miskolciaknak nagyon jó ötleteik vannak, hogy például merre épüljön út, hol ültessünk virágokat. Bárki másnál jobban tudják, hogy egy-egy városrészben mire van szükség”

– idézi Kovács Kamilla szavait a minap.hu.

A referens azt is hozzátette, hogy tavaly létrehozott már egy munkacsoportot (hivatali szakemberek és civilek bevonásával), amelynek célja a részvételiségi program kialakítása – hamarosan a közgyűlés elé kerül a részvételi koncepció.

“A munkacsoport szellemiségében is azt tükrözi, hogy szükség van a párbeszédre. Minden nagyobb döntés előtt meg kell vizsgálni, hogyan, milyen mélységben lehet meghallgatni az érintettek véleményét. Ehhez szükség van a tisztségviselői szándékra is, ami ma már adott a miskolci önkormányzaton. Reményeink szerint törekvésünk és a szellemiség érvényesülni fog Miskolcon. Ez azt jelentené, hogy az emberek felismerték: van közük a közügyekhez, van beleszólásuk. Ha ez megtörtént, akár önműködő módon is elindulhatnak ügyek. Ez azonban több év munkája lesz”

– mondta el a tervekről, melynek lényege, hogy a város lakói, az állampolgárok is bevonásra kerüljenek a fontos döntésekbe és nem csak utólag, hanem érdemben, még a folyamatok kezdetén.

Az ötlet alapját az adja, hogy ha egy ügyet támogatnak a civilek, az még inkább megkérdőjelezhetlen lesz – igaz, ettől még az állapolgárok által megválasztott tisztségviselők a döntéshozók, de szélesebb körben kell kikérni az emberek véleményét.

Kapcsolódó cikkek