A botrányos Szájer-ügy az EU bosszúja lenne a vétó miatt?

Megosztás

Vona Gábor rendkívül érdekes okfejtéssel jött elő arról, vajon miért éppen most és miért éppen így buktatták le a Fidesz EU-s szócsövét, egyik alapítóját a hatóságok. Bár a Jobbik korábbi elnöke szerint csábító a lehetőség, hogy elégtételt vegyen a korábban őt ért atrocitások miatt, mégsem teszi meg. Ugyanakkor fontos dolgokra hívta fel a figyelmet.

“Lábjegyzetek a Szájer-ügyhöz” címmel közölt írást a Facebookon.

Vona Gábor pontokba szedve fejtette ki véleményét a volt EP-képviselő ügyével kapcsolatban.

A sors iróniája, hogy olyannal vádolták Vonát a fideszesek, ami most kiderült Szájerről

1. Nagyon csábító lenne a Terry Black-féle hazudozásuk után most végre elégtételt vennem és ,,belerúgni” egyet az éppen fekvő fideszes vezetőbe, de ezt a felbolydult internetes közvélemény egyrészt úgyis megteszi, másrészt az ilyen sohasem volt a stílusom. Úgyhogy én inkább pár olyan dologra szorítkoznék, amit talán mások elmulasztanak.

2. Minden bizonnyal nem ez volt az első ,,házibuli”. Miért éppen most derült ki? Szinte biztos vagyok benne, hogy az uniós vétó körüli botrány miatt vadászta le valamelyik (német?) titkosszolgálat Orbán brüsszeli parancsnokát.

3. Handó Tünde nyilván teljesen ártatlan ebben az ügyben, hiszen egy házastárs sohasem felelhet a párja tetteiért, de ezek után, azt hiszem, a maradék kis tekintélye is elveszik majd a bírói karban.

4. Az ügy kormánypárti nyertese Demeter Szilárd, aki ugyan menthetetlenül csapódott egy sziklának a háborgó politikai tengeren, de legalább a figyelem most egy még nagyobb hajóbalesetre terelődött róla. Csendben tud felszívódni…

5. A kormány konzervatív családpolitikája és ropogós alaptörvény-módosítása is komoly fénytörést szenvedett. Ráadásul éppen az alaptörvény szerzője, egy Fidesz alapító vált támadási felületté. Borkai főpolgármestert csinált Karácsony Gergelyből, Szájer…

6. Nyilván nincs direkt árukapcsolás, de az ügy a brüsszeli magyar-lengyel ,,szabadságharcra” is negatív hatással lesz. Az elmúlt pár órában sokat zuhantak az Orbán – Morawiecki duó tárgyalási pozíciói.

7. Annak idején a Borkai-ügyet a Fidesz a Gréczy-üggyel bosszulta meg. Most is valami hasonlóra lehet készülni. Úgyhogy az ellenzéki képviselők helyében nem mennék ,,házibuliba”. Ha pedig már járt valami hasonlón korábban, akkor érdemes egyeztetni egy sajtóssal, egy ügyvéddel, meg a családdal.

Atv.hu

Kapcsolódó cikkek