Segítséget kérnek a kormánytól a nyelvtanárok

Megosztás

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete levélben kérte Prof. Dr. Palkovics László felnőttképzésért felelős miniszter segítségét, hogy a Kormány a veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló rendeletébe vegye fel a TEÁOR 8559 – tevékenységet főtevékenységként folytató felnőttképzéssel foglalkozó gazdasági szereplőket is, ezzel is csökkentve a járványhelyzet okozta terheiket, írja az egyesület közleménye. 

Nagyságrendileg százezer korábban végzett hallgató vehette át idén a diplomáját nyelvvizsga nélkül. Több százezer diák örülhetett a felsőoktatásba való bekerüléshez a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlésének, ugyanakkor ez a döntés egyes üzletágakat negatívan érintett. A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének felmérése szerint országosan 20-30 ezerrel csökkent a nyelviskolákban tanulók létszáma a vírushelyzet és a nyelvvizsgamentesség miatt. A járványhelyzet miatt az előzetesen tervezett tanfolyamok alig 50 százalékát tudták átköltöztetni az online térbe az iskolák.

A családi kisvállalkozásként működő felnőttképzők jelentős része a személyes jelenlétet igénylő képzéseket nem tudta az online térbe áttenni. 

Bár a második hullám érkezését felkészülten várták a felnőttképzők,  újabb súlyos veszteségek érték őket. Az intézmények oktató és ügyviteli munkatársaik kb. felét tudják megtartani, az óraadó tanáraik pedig kb. 40-50%-át nem tudják foglalkoztatni a képzésszámok drasztikus csökkenése miatt. A 25-30 éves szakmai múltra visszatekintő vállalkozások véges anyagi tartalékaikat élik fel.

via 168ora.hu

Hozzászólások

Related posts