Gyönyörű lesz a teljesen megújuló Hotel Tokaj

Megosztás

Kívül-belül látványos ráncfelvarráson esik át Tokaj emblematikus szállodája, a szobák száma is bővül. Már most látszik, hogy élmény lesz megszállni benne.

A város és a borvidék déli kapujában álló, 40 éves múltra visszatekintő Hotel Tokaj 2021 decemberére megújult külsővel és új tartalommal várja a vendégeket.

„Az építési engedély október végi beadásával az utolsó akadály is elhárult a felújítási munkálatok megkezdése elől” – nyilatkozta lapunknak Tarnainé Ináncsy Márta, a Hotel Tokaj Kft. ügyvezetője.

Az ősz folyamán a szobák kiürítésével és a belső bontási munkálatokkal meg is kezdődött a régóta várt korszerűsítési projekt fizikai megvalósítása.

A beruházás keretében a szobák száma 42-ről 55-re nő, a bővülésre az épület tetejére emelt új lakószint ad lehetőséget.

Új lakószinttel és tetőterasszal bővül a Hotel Tokaj (látványterv)
Fotó: BORD

Két fő szobatípust alakítanak ki: a folyóra néző lakóegységek nagyobb alapterületűek lesznek, a két ágy mellett fix pótágyként szolgáló kanapéval is rendelkeznek majd. A hegy felé tájolt, kisebb alapterületű szobák kérés esetén szintén pótágyazhatók.

A kisebb szobákból a Tokaj-hegy látványában lehet gyönyörködni
Fotó: BORD

Az újonnan épített felső emeleten két, egyedi adottságú junior suite-et is kialakítanak: nagyméretű, a két folyó találkozására panorámát kínáló tetőteraszukon jakuzzi és panorámás szauna kényezteti a vendégeket.

A szolgáltatások köre szintén bővül: a lobbi mellett a mai kor igényeinek mindenben megfelelő bisztrót, a földszinten 150 négyzetméteres, multifunkcionális rendezvénytermet alakítanak ki. Wellness-sziget is lesz infrakabinnal, szaunával, masszázshelyiségekkel és egy kisebb élménymedencével.

Így néznek majd ki a superior szobák
Fotó: BORD

A kertben kültéri medence épül, a nyári élmények gazdagítására. A tetőterasz méretéből adódóan kiválóan alkalmas kisebb, színvonalas rendezvények lebonyolítására.A projekt összköltségvetése egyelőre nem végleges, a megvalósításhoz a Hotel Tokaj Kft. közel 350 millió forint támogatást nyert a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében.

A befejezés határideje: 2021. december 31.

A megújuló Hotel Tokaj látványterve
Fotó: BORD

Az emblematikus épület átalakításának tervezési feladataival a tulajdonos az országosan ismert Bord Építész Stúdiót bízta meg, az iroda keze alatt korábban már számos borral kapcsolatos épület (Sauska Borászat, Etyeki Kúria, Holdvölgy borászat, Lajvér Borház) született, országos referenciáik között pedig olyan projektek szerepelnek, mint a Debreceni Nagyerdei Stadion, az Aquaticum Strandfürdő, vagy a Hidegkuti Nándor Stadion.

Turizmus.com

Kapcsolódó cikkek