20 fok körülre is melegedhet az időjárás jövő héten

Megosztás


A hét elején néhol még mínuszok is várhatók hajnalban, a hét közepén viszont melegszik a levegő és pár napra ismét visszatérnek a 20 Celsius-fok körüli maximumok. Sok lesz a napsütés is, de szombaton többfelé várható eső..

  • Hétfőn, a reggel még ködös tájakon lassan javulnak a látási viszonyok. Az ország többi részén változóan gomolyfelhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Számottevő csapadék nem valószínű, de a borult területeken szitálás, a Dunántúlon pedig egy-egy gyenge zápor előfordulhat. A leghidegebb órákban 0 és plusz 6 fok között alakul a hőmérséklet, néhol gyenge fagy is lehet. Napközben 12-16 fokig melegszik a levegő.
  • Kedden főleg hajnalban, reggel, elsősorban az északkeleti országrészben lehet számítani párára, ködfoltokra. Napközben jellemzően napos, északkeleten változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. A szél a Dunántúlon megélénkül, a nyugati megyékben meg is erősödik. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 5, a maximumhőmérséklet 12-17 fok között valószínű.
  • Szerdán szűrt napsütés várható, csapadék nem valószínű. A szél megélénkül, a Dunántúlon sok helyütt megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.
  • Csütörtökön az ország nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de tartósabban párás, ködös, felhős vidékek is előfordulhatnak, főleg az északi, északkeleti megyékben. A felhős, párás vidékeken néhol előfordulhat szitálás. A szél többfelé megélénkül, a Dél-Dunántúlon meg is erősödik. A leghidegebb órákban 3 és 10, napközben általában 15 és 20 fok között alakul a hőmérséklet, a borult részeken ennél kissé hűvösebb, délnyugaton pedig néhány fokkal melegebb lesz.
  • Pénteken, október 23-án tartósabb ködfoltok is lehetnek. A borult részeken néhol szitálás is előfordulhat, másutt nem lesz csapadék. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb hőmérséklet 13 és 23 fok között alakul, északon lesz a hűvösebb, délen a melegebb idő.
  • Szombaton több helyen várható eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. A szél is megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet 5 és 11, a maximumhőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
  • Vasárnap kezdetben többfelé, majd főleg keleten várható eső, záporeső. A szél sok helyen megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek