Először fényképezte fuldokló feleségét, és csak aztán sietett a megmentésére, de már hiába

Megosztás

Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítanak egy pilisvörösvári férfit, aki először lefényképezte fuldokló kedvesét, s csak az után próbált segíteni, ezért a nő meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon.

A közlemény szerint a nő a pilisvörösvári lakása hálószobájában az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét még 2019. április 10-én. A nő előrehajolt, mire a kötél megfeszült a torkán.

A 39 éves párja észrevette ezt, ám nem szabadította ki azonnal: elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből.    

Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt. A nyomozásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna az életét.

A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek

Kapcsolódó cikkek