Az “új járvány” az Elf Bar, de ezt mi magunk választjuk – pedig nem kellene

Megosztás

Zacher Gábor figyelmeztetett arra, hogy egyáltalán nem veszélytelen az új őrület.

Zacher Gábor az RTL kamerái előtt szedett szét egy Elf Bart, amely szerinte édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle.

A toxikológus azt mondta, sejtéseik szerint növényi glicerinek vannak benne, és ettől „kellemes édes ízt, illetve a benne lévő aromaanyagoktól függően„ érzünk különböző gyümölcsös ízeket, ami „jó”.

Ő is elmondta, hogy Magyarországon az Elf Bar „teljesen szabályozatlan”, amin „biztos, hogy relatíve hamar fog az állam változtatni”, hiszen „ha más nem, akkor adóbevétel szempontjából ez egy jól működő történet lehet”, de szerinte „a gyerekek ezt jól ki tudják cselezni” egy online rendeléssel.

Beszélt az „evali” nevezetű szindrómáról, vagyis tüdősérülésről is, amelyet a 10-15 évvel ezelőtt megjelent e-cigarettákban fellelhető „illatanyagok, aromaanyagok, polietilén, glikolén és egyéb növényi glicerinek” okoznak. Zacher úgy foglalta össze, hogy „ez egy új járvány”. (444.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kiegészítés

Az Uniomedia megkereste lapunkat egy (dohány)iparági kiegészítéssel, melyet alább közlünk:

A legális dohánytermék gyártók és magyarországi forgalmazóik elleneznek minden illegális forrásból származó és minden fiatalokat célzó értékesítést. Magyarországon legálisan 18 év alattiak nem vehetnek dohánytermékeket, sem e-cigarettákat, sem ízesített e-cigarettát. Az ismert gyártók ellenőrzött termékei kizárólag legálisan trafikokban kaphatóak. Az illegális termékek és értékesítési csatornák, valamint a 18 éven aluliaknak történő forgalmazás ellen egyértelműen kiáll az iparág.

Az ellenőrzötten és tudományos bizonyítékokkal alátámasztottan alacsonyabb károsanyag kibocsátású, kizárólag felnőtt dohányosoknak szóló termékek ezzel a jelenséggel semmiképpen nem keverendőek össze. Különös hangsúllyal mutatunk rá arra, hogy a hevített dohánytermékek és kiegészítő termékeik csak azt követően kerülhetnek Magyarországon forgalomba, hogy azok műszaki és tudományos dokumentációját, összetevőit és adalékanyagait a Nemzeti Népegészségügyi Központ megvizsgálja, és e termékek forgalmazását jóváhagyja. Az illegális forrásból beszerezhető ízesített e-cigaretták ilyen szűrőn nem mennek keresztül.

Kapcsolódó cikkek