Halálra gázolt egy gyalogost a vonat Alsózsolcán

Halálra gázolt a vonat egy gyalogost Alsózsolcán, a Kassai úti átjáróban kedd délután – közölte a Mávinform a honlapján. A közlemény szerint az átjáróban a fény- és félsorompó jól működött. A helyszínelés ideje alatt – várhatóan 18 óráig – a vonatok Felsőzsolca és Hernádnémeti-Bőcs között csak egy vágányon közlekedhetnek, a Miskolc-Szerencs szakaszon 10-15 perccel hosszabb a menetidő.

Tovább olvasom

Rengeteg borsodi település jár rosszul a MÁV menetrend-változtatásával

Megszűnik a közvetlen vasúti összeköttetés a fővárossal, ezzel többek között Mezőkövesd, Tiszaújváros és más borsodi települések is alaposan megjárják. Az egyértelmű nyertese a változtatásnak Eger. A borsodi térség fideszes képviselője beszámolójában természetesen előnyökről írt, a komoly hátrányokat valahogy kifelejtette. A téli menetrendváltás előtt másfél hónappal alakítja át a MÁV a vasúti közlekedést Kelet-Magyarországon. Az átalakítás lényeges eleme, hogy Budapest és Sátoraljaújhely között a mostani kétóránkénti sebes vonatok helyett InterCity közlekedik október 25-től – bár csak egy pár –, Egerbe pedig óránként jár majd közvetlen vonat. Kellemetlen mellékhatás, hogy Mezőkövesd közvetlen…

Tovább olvasom

Nem tudják, kit gázolt halálra a vonat

Egy ismeretlen férfi halála kapcsán folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság. A férfit augusztus 12-én 23 óra 10 perckor a Felsőzsolca-Hernádnémeti-Bőcs állomások között található nyílt vasúti pályán közlekedő vonat elgázolta. Az elhunytnál semmiféle irat nem volt, az azonosítására tett rendőri intézkedések pedig ezidáig nem vezettek eredményre. Az elhunyt férfi ismertetőjelei: 40-50 év körüli átlagos testalkatú testmagassága 160 cm homloka középmagas barna haja rövidre nyírt arca borostás fogazata erősen hiányos Tetoválásai: bal vállán kék színű, 10 centiméteres, kereszt alakú tetoválás jobb vállán fekete színű, ovális címert ábrázoló tetoválás bal alkar belső részén…

Tovább olvasom

Borzalmas fotókon a halálos vonatbaleset

Érthetetlen, miért hajtott a személyautó vezetője a sínekre Győrnél, az éppen nagy sebességgel érkező Intercity vonat azonban nekicsapódott és félig maga alá gyűrte az autót. A becsapódás mértéke akkora volt, hogy az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A képeket látva nem lehettek esélyei a túlélésre. Mint kiderült, egy személyautó ma 11.10-kor Ikrény és Győr állomások között a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, és összeütközött a Grazból Budapestre közlekedő InterCity vonattal. – írja a kisalfold.hu. Fotó: Kisalfold.hu/Huszár Gábor A baleset következtében a személyautó vezetője életét veszítette, a…

Tovább olvasom