Még nem fizetett kártérítést a veronai buszbalesetet okozó sofőr

“Egy forint kártérítést sem fizetett még a veronai buszbalesetet okozó sofőr az áldozatok hozzátartozóinak” – nyilatkozta az ATV Híradójának a 2017-es tragikus események egyik áldozatának rokona. Szendrei Endre elmondása szerint ráadásul a balesettel összefüggésben elítélt V. János, illetve – a baleset idején – őt alkalmazó cég is vagyonkimentésbe kezdett. A 17 ember halálát okozó 2017 januári balesettel kapcsolatban két évvel ezelőtt első fokon 12 év börtönre ítélte, illetve kártérítés megfizetésére kötelezte egy olasz bíróság a buszt vezető V. Jánost. 2021 októberében aztán peren kívüli egyezséget kötöttek, így az ítéletet 6 évre csökkentették. Az ATV tudósítása szerint az áldozatok hozzátartozói további kereseteket fognak indítani, mivel úgy…

Tovább olvasom

Csak most fogták el a veronai buszbaleset vétkes sofőrjét, aki Békéscsabán bujkált

Még munkát is vállalt a városban, egyetlen kinti tárgyaláson sem jelent meg, most azonban léptek az olasz hatóságok és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Őrizetbe vették V. Jánost, a 2017-es, 18 áldozatot követelő veronai baleset buszsofőrjét Magyarországon, egy héttel azután, hogy a veronai ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. A Franciaországból Budapestre tartó busz a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárait és diákjait szállította, amikor a sofőr vezetés közben elaludt. V. Jánost a veronai bíróság első fokon 12 évet, másodfokon 6 év börtönbüntetést kapott. A sofőr azzal védekezett, hogy a buszt nem ő, hanem a buszbalesetben…

Tovább olvasom