Ugye nem lepünk meg senkit azzal, hogy ez is Magyarországon történt? A kivitelező természetesen mossa kezeit, majd később új helyre fog kerülni a vasúti jelzőlámpa. Jövő tavasszal… vagy később. Egészen bravúrosan újították fel a vonatsíneken átvezető járdát Pécelen. Az RTL Híradó riportjában látszik, hogy az új járdát úgy sikerült megépíteni, hogy egyenesen belevezették a sorompó jelzőlámpájába. Ahogy a felvételen is látszik, a járdát konkrétan a jelzőlámpa köré építették úgy, hogy a gyalogosok nem igazán tudnak rendesen elférni mellette. Ennek köszönhetően a helyiek kénytelenek az új járda helyett az autóúton szélén közlekedve átkelni…
Tovább olvasomCímke: vasúti átjáró
A vonat szabályosan kettévágta az autót
Brutális baleset történt tegnap egy vasúti átjáróban, a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtó autót kettévágta az érkező vonat. Hihetetlen, de a sofőr túlélte a csattanást. Vonattal ütközött egy személygépkocsi Győr határában, az Ikrényi úti vasúti átjárónál. Az autó kettészakadt az ütközéstől, a sofőrt kórházba vitték. Győr+ helyi hírportál azt írja, az autót a vonat az út melletti területre lökte, a jármű a vasúti átjárótól körülbelül háromszáz méterre állt meg. A győri hivatásos tűzoltók feszítővágóval egy embert kiemeltek a járműből. 300 méterre az ütközéstől állt meg az autó, amelynek vezetője túlélte…
Tovább olvasom