Fehéren villogott a fényjelző készülék abban a BAZ megyei vasúti átjáróban, ahol egy hete ketten meghaltak

Megosztás

A halálos baleset Sárazsadánynál történt bő egy héttel ezelőtt. Most vasárnap este pedig a fehér jelzés ellenére érkezett a vonatszerelvény, szerencsére a sofőr észnél volt és nem ment rá a sínekre. Könnyen elképzelhető, hogy a halálos csattanásnál is gond volt a sorompóval.

M. Máté jelezte a problémát mindannyiunk számára a közösségi médiában, hogy Sárazsadánynál vigyázzunk. A vasárnapi nap folyamán érkezett a vonat, miközben a fényjelző készülék nem váltott át pirosra, ugyanúgy fehéren villogott. Azt is hozzátette, az illetékeseknél nyomban jelentette a hibát, azt ígérték, megnézik a probléma forrását.

Január 24-én írtuk, hogy ugyanez a vasúti átjáró egy halálos baleset helyszíne volt. Akkor a személyvonat elé hajtott egy gépkocsi ennél a sorompónál, az autóban ülő mindkét személy életét vesztette az ütközés következtében. Az akkori esetnek életben maradt szemtanúja nem volt, aki a fénysorompó jelzését láthatta volna. A KRESZ szerint a fehér jelzés nem jelent automatikusan szabad utat az autó számára, akkor is meg kell győződnie, hogy nem érkezik-e szerelvény.

Csak annyit tudhattunk meg, amit a Borsod24 közölt is, hogy a vasúti kereszteződésben egy Sátoraljaújhelyről indult személyvonat elé hajtott egy autó, melynek két utasa az ütközés miatt életét vesztette. A vonaton huszonnyolc ember utazott, közülük senki nem sérült meg. Több olvasó azt jelezte, hogy az elmúlt hetekben többször is jelezték ennek a sorompónak hasonló hibáját. Reméljük, az illetékesek felé is és nemcsak a Facebookon. Mindenesetre nagyon óvatosan, ha valaki arrafelé halad át a síneken. (Kép: Youtube)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek